2010. október 4-én a déli órákban átszakadt a községhez közeli Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározójának gátja. Rövid idő alatt mintegy egymillió köbméter lúgos iszap árasztotta el a települést. Az iskolából a tűzoltóknak kellett kimenteniük a gyerekeket, az iszap elöntötte az utcákat. A vörösiszap-áradat a Torna-patak völgyében a közeli Devecser felé folyt tovább, ott és még további településeken is súlyos károkat okozva. Október 9-én az egész falut kitelepítették, mivel tovább gyengült a zagytározó gátjának északi fala.
Ágnes zenéje az iszapkatasztrófa kapcsán egy videó elkészítésére ihlette Zsihla Attilát a Beteg a Föld című dalhoz.
A képek magukért beszélnek, de történtekről Ágnest is megkérdezték: " ...könnybe lábadt a szemem a képsorok végére. Ez a helyzet a térségben, sok mindent felvet, és nagyon tájékozottnak kell ahhoz lenni, hogy az ember felelősségteljesen nyilatkozhasson erről.”
„Készülök a vörös-iszap által károsult térségbe, találkozni fogok polgármesterrel és polgárral egyaránt, és akkor többet fogok tudni erről is. Van szervezet, amellyel jó kapcsolatot ápolok, rengeteget segítenek országszerte, és van is miből segíteniük, ők nemrég jártak ott, és miután visszatértek sokat beszéltünk telefonon az ottani állapotokról, és azt tudom, hogy amikor közvetlen hiteles információt kapok személyesen, akkor azzal tudok mit kezdeni, belül, az imáimban, vagy tevőlegesen. A médiában szereplő információkat nem olvasom el. Külön, magamtól, nem keresem. Ennek ellenére sok más helyről kapok híreket, illetve tényfeltárásokat, elméleti feltevéseket, amikben sok az ellentmondás és az egyezés is, de a leglogikusabb elemzést a történtekre sehol nem olvashatod nyilvános helyeken, fórumokon, újságban, de különösen a tévében nem."

„Nekem is volt, amikor nem volt hol laknom, földönfutóként, viszi az ember a hátán azt a kis holmit, amit elbír, és amit muszáj, mert kell a túléléshez... Így pontosan tudom a helyzetben szereplő emberekben lezajló lélektani, és fizikai-biológiai, illetve kémiai mechanizmust. Tudom mi az, ami ilyenkor elkezd eluralkodni az emberben, megpróbálva a hatalmába keríteni, ellopva a józanság utolsó fénysugarait is. Ezt, csak és kizárólag az tudja, aki átélte. Senki, semmilyen tankönyv, vagy egyetem révén nem sajátíthatja el a túlélés magatartásához való képességet, csak az, aki a legmagasabb iskolában kapta a leckét. Nyilván nem véletlen, hogy a fiatal éveimből ugye, a sok időt, éveket, rászántam, rászánom a József Attila, és a Radnóti lemezekre és ügyekre. Amiknek a világon nincs párjuk, és amikkel sokkal több munka van, mint azt valaha is terveztem volna. Ezt nem azért teszi az ember, mert nincs jobb dolga, vagy mert nem csinálna valami mást egyébként sokkal szívesebben. A videót Attilának köszönjük, és hozzátesszük, hogy számos helyre eljutott már, többek között a Magyar Televízió portálján is megtalálható.”
A kormányfő által kezdeményezett Magyar Kármentő Alap számlaszámai:
- belföldi utalásnál: 11794022-22222222
- külföldi utalásnál: IBAN: HU28 1179 4022 2222 2222 0000 0000
SWIFT BIC: OTPVHUHB
(agnesmusic.hu)
( 0 Votes )

