Szatyorbolt - másként, mint mások

 

A Szatyorbolt indulása, elkészülte és működtetése is másként indult, másként zajlik, mint a megszokott boltok esetében. Nem azért, mert feltétlenül másként szeretnék csinálni, mint a többiek. Viszont számtalan olyan szempont vezérli az ötletgazdákat, amelyet szeretnének megvalósítani, elterjedtté tenni, vagy újra megélhetővé gyerekkori emlékek, élmények, vagy vidéki, netán külföldi példák láttán.

A Szatyor bevásárló közösség közel 5 éve indult, saját igény vezérelte az alapítókat, miszerint szerettek volna elérhető közelségből, megbízható gazdáktól egészséges, hazai termékeket vásárolni és fogyasztani. Az a néhány lelkes szervező, aki akkor jelen volt oszlopos tagjai mai napig a közösségnek, heti rendszerességgel segítik azt a munkát, hogy a vásárlók, érdeklődők megismerjék és megvásárolhassák a főváros közelében termelő gazdák, gazdaságok termékeit. Gazdalátogató programokat szerveznek, közösségi összejöveteleket hoznak létre és mentorálják azokat a lelkes szervezőket, akik helyi szinten szeretnék hasonló módon elindítani a vásárlói közösséget.

Ez az alternatív vásárlói forma egyre terjed és egyre kedveltebb, nagy erénye, hogy a termékek olyan gazdáktól érkeznek, akiket ismernek, akiknek jártak a gazdaságukban, tudják hogyan termelnek, milyen módon állítják elő a termékeiket. Emögött persze nem csak az ismertség a fontos, hanem a bizalom, amely szintén erős mozgatórugó a közösségi vásárlásban.

A Szatyor bevásárló közösség az elmúlt évek alatt ismertté vált, egyre többen csatlakoztak a fővárosban hozzájuk, bő egy évvel ezelőtt egyesületi formában folytatták tovább a tevékenységet. Idén, 2012 május elején pedig megnyílt a fővárosban a Szatyorbolt, amelyet szintén erősödő igény hozott létre. A bevásárló közösségben heti 1 alkalommal lehet átvenni a leadott rendelések alapján a friss árukat, ez mindamellett, hogy egy tudatos tervezés és a költségek minimalizálása miatti forma, korlátokkal is bír, hiszen, aki elfelejt rendelni, vagy épp nincs internet közelében, netán nem is nagyon használja az internetes felületet mindeddig kimaradt a vásárlói körből.

Ugyanígy igény mutatkozott arra, hogy a már megismert tartós élelmiszerek – lisztek, lekvárok, mézek, házi szörpök stb. – ne csak az átadás napján legyenek elérhetők, hanem a hét más napjain is jó lenne beugrani értük valahova. Valahogy így kezdődött a tervezés ez év elején, amikor elindult egy folyamat és lehetőség nyílt arra, hogy a Szatyor közösség boltot nyithasson a fővárosban. Önkormányzati helyiség felújítása, támogatók, lelkes önkéntesek, magán befektetők, sok-sok dolgos kéz, sok-sok ötletadó beszélgetés – mindezzel a háttérrel indult a bolt és közösségi hely kialakítása.

Egy évek óta nem használt, lerobbant helyiség 2 hónapos munkának és számtalan újrahasznosított, újragondolt ötletnek köszönhetően vált olyanná, amilyenné szerették volna. Nem csak a bolt kialakítása volt a cél, hanem egy közösségi hely létrehozása is, ahol a Szatyor egyesület programjai, a közösségben felmerült igények is megvalósíthatók. A kettő párhuzamosan működik, a közösségi térben ún. MiniPiac (MIPI) indul csütörtök délutánonként a Szatyor Egyesület szervezésében. Ennek lényege, hogy olyan termelőknek is helyet  és lehetőséget adjanak, akik nagyon piciben termelnek, nem is rendszeresen, de szívesen értékesítik jó minőségű, friss termékeiket. Vásárlói oldalról pedig a csütörtöki átvételek mellett egy kis színes, egyedi termékeket is megjelenítő, termelői áron beszerezhető finomságokhoz juthatunk hozzá.

A Mi(ni) Pi(ac) lényege, hogy hetente mindig más 4-5 termelő árulja termékeit az átvételi időben a Gyulai Pál utcai átvevőponton, a Szatyor Egyesület új közösségi helyén. A termelők közvetlenül értékesítenek, ezeket az árukat előre rendelni nem kell.

Szatyorbolt a Facebook-on

A boltba betérő vásárlók, érdeklődők örömmel és nyitottan hallgatják meg, hogy mi is az üzlet lényege, miért nincs mindig minden a polcokon, hogy el kell fogadni és vissza kell térni az idény zöldségek, gyümölcsök fogyasztásához ahhoz, hogy a lehető legkevésbé terheljük a környezetet. Szívesen mesélnek nekik a gazdákról, termékeikről, hiszen ismerik azokat, ismerik az eredetét, jártak náluk, így könnyű átadni az élményeket, tapasztalatokat is.

Mindezek mentén kívánnak haladni és működtetni a boltot, továbbra is céljuk, hogy lehetőleg 50 km-en belüli gazdákat és termékeit találják meg, így a lehető leggazdaságosabb a szállítás, és annak garantálása, hogy az áru friss marad. Továbbra is csak heti egy alkalommal lesz friss zöldség, gyümölcs áru, tejtermék és tojás is csak ezeken a napokon. Ezzel szeretnék visszaszoktatni az embereket arra, ahogyan régen is volt a heti egy nagyobb bevásárlás, vagy piaci nap.

Fentiekből is érzékelhető, hogy ez a bolt miben más, hogy ebben a formában is fontos és meghatározó a közösségi élmény, továbbra is jönnek önkéntesek segíteni a heti rendelések átadásában heti egy alkalommal. Színes, a közösséget érdeklő és érintő programot szeretnének a közösségi helyiségben hétről-hétre megvalósítani, mondhatni felhasználóbaráttá és kedveltté tenni, ahova jó csak úgy betérni mindenféle vásárlási szándék nélkül is. Ehhez igazították a bolt nyitva tartását is, ez sem a megszokott, hiszen keddtől péntekig délután 4 és 8 között van nyitva.

(Forrás: Tudatos lét)