Olvasóink értékelése:  / 8
ElégtelenKitűnő 

 

Az idén ünnepli születésének 120. évfordulóját a hungarikumok közé kívánkozó pálpusztai sajt. A patinás sajtkülönlegesség ma is állja a versenyt a hazai piacon a világhírű holland és francia termékekkel szemben, a választék határtalan bővülése sem képes letaszítani a jobb élelmiszerüzletek polcairól.

Az egyedülállóan pikáns ízű lágy tejtermék persze nagyobb karriert is befuthatna, de mert lábszagra emlékeztető - sőt egyesek fantáziáját még ennél is pikánsabb asszociációra késztető - illat lengi körül, szerényebb az érdeklődés iránta. "Szagbeli" tulajdonsága egyeseket vonz, másokat taszít, például az éttermek sajtos táljáról eleve száműzték, és sok háztartásban sem tűrik meg - kalauzol el a termékértékesítés útvesztőiben Forró Tibor, a pálpusztai sajtot előállító gödöllői Brevico Kft. vezetője.

Úgy véli, talán könnyebb elviselni a mellékhatást, ha a fogyasztó tudja a lágy, zsíros sajtról: azon kevés élelmiszerek egyike, amelyik élő flórákat tartalmaz. Azok ugyanis támogatják a bélflóra munkáját, segítik a megbetegítő baktériumok visszaszorítását, következésképpen az egészséges táplálkozás fontos kellékei.

A legtöbb hőkezelt, tartósított élelmiszerből hiányzik az élő flóra, amelyre pedig szüksége lenne a szervezetnek. Nem véletlen, hogy az 50-60-as években a honvédség hadtápellátásában a pálpusztai sajt heti rendszerességgel szerepelt az étrendben. - A sajtból erőt merítve vágták ki éveken át a díszlépést a katonák május 1-jén a városligeti ünnepségeken az emelvény előtt elvonulva - jegyzi meg a szakember.

Mind a tíz ujjukat megnyalják utána

A sajtok története az időszámítás előtti évezredekre vezet vissza, amikor elődeink a juhot háziasították. A legenda szerint valamelyik arab nomád hosszú útra kelve juhtejjel töltötte meg a lovára akasztott tömlőjét, hogy legyen mit innia. A sok zötykölődés és az állati gyomorból készült tömlő falában megtelepült, éltető baktérium hatására a tej néhány nap alatt megalvadt, sajttá érlelődött. A hajdani utazó igencsak meglepődött, amikor a vizenyős lében úszó darabos anyagot talált, amelynek finom volt az íze.

Az ókori Rómában évente többször is tartottak sajtvásárt, és az előkelő népek asztalán mindig fontos ételnek számított. Idővel a sajtkészítés megbecsült mesterségé vált, kolostorokban, udvarházakban űzték az ipart, és titokként őrizték a sokféle változat gyártásának fortélyait.

Forró Tibor elmondása szerint a juh-, kecske-, tehén- és bivalytejnél számít, hogy reggeli vagy esti fejésről van szó, hegyvidéken vagy síkságon legel az állat, és egy sor más tényező - érlelési idő, fűszerek, nemes penészek - hatására áll össze a jellemző ízek nagy kavalkádja. Köztük a kicsit savanykás friss sajtok, az enyhén sós lágy-fehér, a testes félpuha és a mosott kérgű, a fűszerezésük révén erős illatú sajtok - az utóbbiak például nemrég még éppen a szaguk miatt ki voltak tiltva a párizsi metróból.

A gasztronómia világában a nemes penészek, gombák által érlelődő sajtok és borok között sajátos harmónia alakult ki. E szerint például a friss sajtokhoz könnyű fehér, sóshoz az édes bor illik, a kemény sajtok - mint az ementáli - a vörös száraz borokat kívánják.

- A pálpusztai sajthoz korcsolyaként leginkább a cserszegi fűszeres, fehér, félédes bor dukál - avat be a legmagasabb szintű esti borozgatás etikettjébe a szakember, aki szerint a pálpusztai legjobban a belga romadur sajthoz hasonlít, amelyet az 1700-as évektől kezdve Herve város üzemében készítik, ám a magyar sajt kisebb méretű.

A méretnek amúgy az érlelésnél van jelentősége, másként zajlik benne a brevi baktériumok hatására a fehérjék lebontása. A jellegzetes erős szag is e bomlási folyamat következménye, a papírba zárt élő anyag érlelése során a szag bennreked.

A pálpusztainak így is kialakult a rajongó tábora, akik ezernyi fortélyát ismerik, hogyan lehet otthon ízlés szerint tovább "ragozni" az eredeti erős, enyhén ammóniás bukéját. Van, aki a papírból kibontva piros paprikával, borssal megszórja, majd visszazárva még néhány napig érleli, ami által fenséges ízekkel gazdagodik. Mások olíva olajban, dunsztos üvegben még néhány napig állni hagyják a sajtot a kredenc tetején. - Meglehet, ennek nyomán még büdösebb lesz, de olyan, a mediterrán konyhák minden rafinériáját magába foglaló finomságot kapnak, amely pirítós kenyérre kenve vendégmarasztaló, az ínyencek pedig mind a tíz ujjukat megnyalják utána - állítja a mester.

A magyar valóság lenyomata

Az, hogy mikor és mennyit vásárolunk a pálpusztai sajtból, egyfajta lenyomatát is adja a mai magyar valóságnak.

- A hónap elején élénk a forgalom, a fizetésnap távolodásával pedig mind kevesebben áldoznak erre a hétköznapi, ám ilyenkor mégis luxussá felértékelődő sajtra, a háziasszonyokat önmérsékletre inti a laposodó pénztárca. Volt olyan eset, amikor a pálpusztai sajt egy tételét - valamilyen oknál fogva - a megrendelő cég Kaiser feliratú csomagoló papírban hozta forgalomba. Az azonos termék egymás mellett kínálta magát, ugyanazon az áron, mégis a kaiseres rögtön elfogyott, jelezve, hogy sok emberben ott bujkál a sznobság, és még mindig abban a tévhitben él, hogy a külföldi élelmiszer jobb a hazainál. E szemléletben persze a harsányabb reklámoknak is nagy a szerepük - véli Forró Tibor.

A pálpusztai sajt annak idején, az 1890-es években bizonyos Heller Pál által alapított, Derby nevű budapesti sajtgyárban kezdte karrierjét.

Pálpuszta nevű helyiség akkor sem létezett, saját keresztnevét és a romantikus hangulatú puszta szóból alkotta meg a tulajdonos a márkajelet. Kezdetben juhtejből készült, később, a sok tejet adó tehénfajták és a fejőgépek elterjedésével tértek át a gazdaságosabb tehéntejre.

A pálpusztai sajt a két világháborút is átvészelte. Magyar tejből, kézműves módon családi vállalkozás keretében készül. Forró Tibor most azon fáradozik, hogy a sajtkülönlegességet vegyék fel a hungarikumok listájára.

(Forrás: MTI)


( 8 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

jonak-is-kell-lennie-valakinek-ebben-a-vilagban   Az állatokért él a szentesi Frei Henrik, aki jelenleg is több mint 60 kutyát tart tanyáján, tíz esztendeje pedig megmentett, s befogadott egy szamarat. Nos Jani, a szamár azóta is a tanyán legelészik - túlélte kegyetlen egykori gazdáját. Misuka, a macskauraság méltóságteljesen érkezik meg lakhelyére, ahol cseppet sincs megszeppenve attól, hogy fajtájának ősellenségéből, azaz...
epertol-a-szoloig-kezdodnek-szedd-magad-akciok   Indul az eperszezon. Akinek nincs sajátja ebből a finomságból, annak vásárolnia kell, illetve szedhet maga is, valamilyen Szedd magad! akció keretében. Az eperfold.hu oldalon megtalálhatók azok a helyszínek, ahol Szedd magad! akciót szerveznek hamarosan. Fontos tudni azonban a „szedés” technikáját, melyekkel az alábbiakban ismerkedhetünk meg. Érkezzünk korán az eperföldre!...
tobb-mint-negyedmillio-egynyari-novenyt-ultetnek-ki-a-budapesti-parkokba   Több mint 250 ezer darab változatos színű és formájú egynyári növény kiültetését kezdték meg Budapesten a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai. Az összesen 13 ezer négyzetméternyi ágyásokba több mint 200 fajta egynyári virág kerül, harmadrészt magyar fajták, legnagyobb százalékban kakastaréj, nebáncsvirág, begónia, verbéna, bársonyvirág, lisztes zsálya, díszcsalán, petúnia és...
zeller-konyhatunder-es-csodadoktor   A zeller majdhogynem olyan, mint a népmesék harmadik és legkisebb fiúja, aki elmegy világot látni, bejárja a rengeteget, hogy aztán otthonra leljen.  A zeller hőskorszakát - ha beszélhetünk ilyenről egy zöldség esetében -, mindenképpen az ókori olimpiák idejében élte, és ahogy a versenyszellem, úgy ő is túlélte az elkövetkező viharos időket, hogy máig kiélvezhessük a zeller...
no-a-mehcsaladok-es-a-meheszek-szama   Magyarországon folyamatosan nő a méhcsaládok és a méhészek száma: az országban több mint 20 ezren foglalkoznak méhészettel, a méhcsaládok száma pedig meghaladta az egymilliót - közölte Gere Antal Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági főosztályának állattenyésztési szakreferense kedden Budapesten egy szakmai fórumon. Az eszmecserét a méhegészségügy témájáról a...
meno-budapesti-ettermekrol-ir-a-new-york-times   A Pesti Disznó, az Onyx, a Macesz Huszár és a Mák Bisztró erényeit taglalja a New York Times. Időutazáshoz hasonlítja a New York Times a magyarországi éttermezés élményét. Krémes levesek, pörköltek, előzékeny fogadtatás - így foglalják össze a budapesti éttermek legfőbb erényeit. A felívelés és a modern magyar konyha megszületése a cikk szerint a Bock Bisztró megnyitásával...
visszahoznak-a-haztaji-gazdalkodast   Indul a  Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) háztáji programja - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány által elfogadott Nemzeti Vidékstratégia (NVS) lényegi eleme a helyi adottságokat figyelembe vevő termelés ösztönzése, melynek szerves része a háztáji gazdaságok felélesztése is. Ennek elindításához kormányzati közreműködés...
magyarorszag-dobogos-helyen-a-napsutes-ara-alapjan   Svédországban kiszámolták, mennyibe kerül egy óra napsütés, s Magyarország ennek alapján dobogós helyet kapott - derül ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírleveléből. A nemzeti marketingszervezet ismerteti: a svéd FOREX Bank - amelynek fő profilja a turisták számára nyújtott pénzváltás - az eddigi desztinációs árindex mellett megjelentette új statisztikáját a közelgő nyári...
lesz-elegendo-magyar-dinnye   Befejeződött a dinnye ültetése és vetése országszerte, 2013-ban a termelők tíz százalékkal nagyobb területen termelnek dinnyét, mint tavaly – tájékoztatott Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcs termékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos, a dél-békési térség országgyűlési képviselője. A szántóföldi gyümölccsel beültetett és elvetett terület nagysága országosan...
parlagfubol-foz-allergia-elleni-lekvart-egy-magyar-hazaspar   Parlagfűből készít lekvárszerű terméket és olajat Csubák Mária vegyészmérnök és férje. A termék jótékony hatással bír az emberi szervezetre, a többi között kiválóan lehet vele kezelni az allergiás panaszokat is. A parlagfűről kevesen gondolnák, hogy ennek a gyomként kezelt növénynek hasznos tulajdonságai is lehetnek. Még inkább meglepődnének, ha ismernék a legújabb kutatási...
soska-az-immunerosito     A mezei sóska szinte mindenhol megtalálható. Már kora tavasztól a konyhaasztalokra kerülhet, és ez azért is örvendetes, mert immunerősítő tulajdonságának köszönhetően a hosszú téli hónapok után valósággal felpezsdítheti szervezetünket. A mezei sóska föld feletti részét fogyasztjuk, de a föld alatti részeit is hasznosítják gyógyászati célokra. Jellegzetes savanyú ízét az...
igy-hozzak-helyzetbe-a-helyi-termeloket-hajdunanas   Fából készült, formás pavilonsort kaptak a helyi piactéren a hajdúnánási minősített termelők. Ezzel is helyzetbe szeretné hozni őket az önkormányzat. Az ünnepélyes átadáskor Szólláth Tibor polgármestertől megtudtuk: az összesen mintegy 40 millió forintos beruházáshoz a vidékfejlesztési minisztérium pályázatán 10 százalékos önrész mellett szereztek támogatást. Ebből 500...
megujult-garden-a-magyar-gyumolcsle   Egy dinamikus fiatal vállalkozó Dulai János, a Garden Csoport tulajdonosa áll az ízletes, teljes egészében magyar gyártású, 100%-os gyümölcslevek és a kiskőrösi régióban tervezett integrált zöldberuházás mögött. A Garden Csoport (társvállalkozása a Körös-KerTÉSZ Zrt.) már hosszú évek óta Magyarországon megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket értékesít mind a hazai piacon,...
szatmar-megyei-boraszok-nyertek-az-erdelyi-szolohegyek-borversenyt   Szatmár megyei borászok nyerték a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) által tizennegyedik alkalommal megrendezett Erdélyi szőlőhegyek elnevezésű borversenyt. A Kolozs megyei Tordaszentlászlón a hét végén megrendezett borversenyen a magyar borakadémia tagjaiból és romániai akkreditált borkóstolókból álló zsűri a fehérborok között a krasznabélteki Hetei pincészet sárga...
egyre-tobb-termest-hoz-kisvejkei-osszefogas   Az ízletes magyar termék népszerűsítését és a munkanélküli emberek önfoglalkoztatóvá válásának segítését tűzte zászlajára egy Tolna megyei szerveződés. A kisvejkei Völgység Kincse Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet működése példaként szolgálhat a vidékfejlesztési törekvésekben. - A vidék felzárkóztatásának motorjai a szociális szövetkezetek lehetnek, a törvénymódosítás...
pesti-borso-kulon-hobbikertjuk-van-kulonbozo-reszlegeknek   Először borsót vetettek, sikerélményt és tapasztalatot is aratnak – gazdálkodni és kertészkedni tanulnak a városiak. Pesti Borsó néven fut a városi kertészkedés egyik új budapesti projektje. Juhász Márton, a kezdeményezés egyik résztvevője, a Palota-15 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Szombat délelőtt című műsorban elmondta, az alapgondolat a dolgozók saját szükségleteit...
ehen-halnank-mehek-nelkul   Moratóriumot rendelt el az Európai Bizottság azokra a rovarirtó szerekre, melyekről szakemberek úgy sejtik, felelősek a méhpopuláció világszerte tapasztalt pusztulásáért. A méheknek nemcsak a mézet köszönhetjük, nélkülözhetetlen elemei a táplálékláncnak: az emberiség eledelének 90 százalékát kitevő 100 növényfajtából 71-et méhek poroznak be. A hazai mozikban már látható a témát...
meg-tobb-gyerek-kaphat-gyumolcsot-az-iskolaban-a-kovetkezo-tanevben   A szeptemberben kezdődő tanévben tovább folytatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az uniós társfinanszírozású iskolagyümölcs-programot - közölte a szaktárca. A kormányzati hírportálon közzétett információ szerint a jövő tanévben az alsó tagozatosok mellett az általános iskolák 5-6. évfolyamán tanulók is részt vehetnek a kezdeményezésben. Fontos változás a 2013/2014....
okonagykovet-es-biogazdalkodas-zaszlovivoje-a-nepszeru-szineszno   Egy színésznő, aki a Föld szerelmese. Ökonagykövet, a biogazdálkodás elkötelezett híve egyben, aki minden tekintetben szerencsés embernek vallja magát. Forrás: Origo.hu Ivancsics Ilona nem csupán színházcsináló – hiszen a szentendrei Száguldó Orfeum neve hozzá kötődik –, hanem egy másik, az emberi élet szempontjából igazán fontos terület szerelmese is. Ökonagykövetként...
onfenntarto-falut-szeretne-a-velemi-kepviselo   A képviselő szeretné, ha kinyilvánítanák akaratukat a velemiek. Népszavazást kezdeményez: ingatlanokat akar, s szeretné maguknak a gesztenye ünnepet. - Tudom, hogy a lakosság zöme úgy gondolja, ahogyan én: szeretnénk, ha Velem visszanyerné régi jelentőségét, s más településekhez hasonlóan önfenntartóvá válna. Röviden így összegzi Szél Józsefné az okát annak, hogy velemi...
natrium-glutamat-az-idegmereg-amitol-minden-finom   A kínai konyha európai és amerikai területen való elterjedésével együtt egy új „betegség” is megjelent napjainkban, mégpedig a kínai étterem szindróma. „A tünetek hagyományos allergiás reakcióra utalnak, piros foltok a mellkason, fejfájás, hányinger, a vizsgált betegek pedig kivétel nélkül mindig kínai ételt fogyasztottak korábban…” Hatása az idegrendszerre A...
a-konyhakra-is-bekerulhet-a-takarmanynoveny   A takarmányozásra használt tritikálé, azaz a rozsbúza emberi élelmezési hasznosítására indult uniós támogatással kutatási program Szegeden. Bóna Lajos, a Gabonakutató Nonprofit Kft. szakembere a projektet bemutató keddi konferencián elmondta, a tritikálé a búza és a rozs hibridjeként létrehozott 130-140 éves növény. Kiválóan termeszthető rosszabb tápanyag-ellátottságú...
viragzanak-a-ketszaz-eves-almafak-monosbelen   A szervita rend által a XVIII. században alapított gazdasági birtokot 2011-ben tisztíttatta ki az önkormányzat, a terület 28 őshonos gyümölcsfája ezután fordult újra termőre. A batulok, piros kálvilok, Entz rozmaringok, hercegnőalmafák, aranypármenek, sikulai és jonatán fajták az 1700-as években telepített kert harmadik-negyedik generációjának tagjai lehetnek. A korábbi cikkünket...
majus-elsejen-a-gyulai-virslibol-is-tobb-fogy   A gyulai húsüzemben nagy gonddal őrzik a hagyományos receptúrát, ám ha valaki meg is szerezné a titkos receptet, akkor sem tudná elkészíteni a gyulai virslit. Gyulán nem csak a kolbász, de a virsligyártásnak is sok évtizedes tradíciója van, ezért érthető, hogy nem szívesen változtatnak a hagyományos receptúrán. És kell-e jobb reklám egy virslinek annál, minthogy akik...
megnyilt-a-hegyvideki-termeloi-piac   Megnyílt a hegyvidéki termelői piac kedden Budapesten a XII. kerületben; a piac első helyszínét Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és Kaszás Attila, a Termelői.Hu Kft. ügyvezető igazgatója adta át a Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala melletti kis téren. Korábbi felvétel Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a...
erik-a-hazai-foldieper   A szamóca a rózsafélék családjába tartozó nemzetség neve, valamint a vadon termő fajok gyümölcsének elnevezése. Magyarországon a nemzetségnek 3 faja őshonos, ezeket gyakran a gyümölcséért termesztett fajoktól való megkülönböztetés végett erdei szamócának nevezik. A termesztett fajokat általában epernek, vagy földiepernek nevezik. Huber István saját termésű epret árul...
a-magyar-almat-paprikat-es-barackot-is-nepszerusitik-az-iden   A dinnye mellett a magyar alma, paprika és barack vásárlása, fogyasztása érdekében is indul népszerűsítő kampány 2013-ban, a szakmai előkészítő munka a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a napokban kezdődött el - tájékoztatta az MTI-t Simonka György országgyűlési képviselő. A politikus, akit Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a zöldség-gyümölcs népszerűsítő kampány...
ezt-eszik-majd-gyermekeink-a-menzan   Bemutatták a Gyulahús Kft. — a Mintamenza-programot koordináló Complete Food Kft.-vel együttműködésben elkészült — alacsony zsír- és sótartalmú négy termékét szerdán a fürdővárosban. Daka Zsolt, a cég ügyvezetője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy egészségesebb közétkeztetésre irányuló közös törekvéseik eredményeként készült el a Gyulai vitaminos májas, a...
ahol-sajat-vetemenyese-van-ovisoknak-is   Szülői kezdeményezésre és összefogással, áldozatos munkájuk révén készült el az új kert az iszkaszentgyörgyi óvodában – veteményessel, gyümölcsfákkal. Iszkaszentgyörgy méltán büszke óvodájára (is). A háromcsoportos intézmény néhány éve tornaszobával bővült, az  épület energiaellátásába pedig a tetőt borító napelemek segítenek be. A tornaszoba építésekor a Vackor kisdedóvó...
vilag-legjobbjai-kozott-a-magyar-mentokutyak   A világon mintegy negyven kutyás egység rendelkezik nemzetközi bevethetőségi vizsgával, közülük három kutya a Magyar Vöröskereszt alapszervezeteként tevékenykedő Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tagja - közölte az MTI-vel a segélyszervezet abból az alkalomból, hogy a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség 2008 óta minden év április 28-án ünnepli a Mentőkutyák Világnapját. Aqua A...
erdeklodnek-nemet-kerekparos-turistak-magyarorszag-irant     Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének. Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében. A kerékpáros turizmusra specializálódott...
egeszseges-taplalkozas-elonyben-biotermekek   A bioélelmiszerek nem csupán jobb és egészségesebb alapanyagot biztosítanak az étkezésben, hanem a természet hosszú távú fennmaradását is támogatják. Egészséges környezetben egészségesebben él minden élőlény, így az ember is, aki mindezeket elfogyasztja. Táplálkozástudományi körökben már régóta figyelnek egy érdekes tendenciát. Ugyanis míg régen elég volt egy sárgarépát...
adj-helyet-a-helyinek   „Adj Helyet a Helyinek” elnevezéssel indul mozgalom, melynek első lépéseként 70-80, a helyi termékeket népszerűsítő „eladóteret” kívánnak létrehozni. A Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. és a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, valamint regionális partnerszervezeteik indítják a hálózati mozgalmat. Az” Adj Helyet a Helyinek” mozgalom közvetlen célja a helyi alapanyagokból - helyi...
ez-magyarorszag-legjobb-palinkaja-2013-birskorte   Birskörte pálinka nyerte 2013-ban a Magyarország legjobb pálinkája címet a hét végén befejeződött Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen Gyulán. A zsűri a 14. Kisüsti Pálinkafesztiválon hirdette ki az országos pálinkaverseny eredményét. Lovász Sándor, a pálinkafesztivál ötletgazdája és szervezője elmondta: a nyertes párlat a Brill Pálinkaház terméke, és mint nemzeti kincs,...
kinyitottak-az-elso-balatoni-strand   Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők. A zánkai strand (A korábbi felvétel forrása: H.Szabó Sándor, ORFK) Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő...
uj-magyar-termek-forradalmasithatna-elelmezest   "Sokat tud" a magyar nemesítésű, a világ élelmezésében is jelentős szerepre aspiráló új gabonafajta, a hungaro durumrozs - fogalmaztak szakértők. A kép illusztráció. Stresszoldó hungaro durumrozs – forradalmasíthatná akár a világ élelmezését, de a pékségek még idegenkednek tőle. Egy „fecske” van és egy megszállott mérnök-közgazdász, Kelemen Béla aki ebből a lisztből készíti...
jon-nyar-fogyasszunk-sargarepalevet   Jön a nyár, és a nyaralás, de mégse menjünk hófehéren a tengerpartra. A szép és egyenletes barnulásért igyunk sárgarépa levet.  A Béta karotin az, amelytől a bőr szép barna színt kap nyáron. A sárgarépa az ernyős virágúak családjába tartozik, több mint 70 fajtája ismert. Levelei szárnyaltak, a virágzat a második évben jelenik meg, narancssárga színben tündökölnek. A...
gyorsriasztast-adtak-ki-veszelyes-termekek-a-magyar-polcokon   Az interneten megrendelhető veszélyes étrend-kiegészítőkre hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ Facebook-oldalán. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kifejti: a spanyol gyógyszerhatóság gyorsriasztásában arról értesítette magyar partnerét, hogy egyes, gyógyszernek nem minősülő készítmények forgalmazása alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére. A készítmények...
rekordra-keszul-budapest-viragot-ultetnek-a-varosligetben   Önkénteseket várnak a Városligetbe közös virágültetésre, sportpályák és padok festésére. A szervezők célja nemcsak a környezet szépítése, hanem újabb rekord felállítása. Randipadot is festenek. Több mint 20 ezer virág ültetésében segédkezhetnek azok a budapestiek, akik szeretnének részt venni egy újabb magyar rekord felállításában április 20-án a Városligetben. Az önkéntes...
nepszeru-termeloi-piac   Népszerű lett a tavaly indított termelői piac Őriszentpéteren, s már a bővítésén dolgozik az önkormányzat. Úgy tűnik, egyre keresettebb a helyi termék. - A helyi termelői piacunk továbbfejlesztését ugyancsak szívügyünknek tekintjük. Pályázat útján, 100 százalékos finanszírozás mellett szeretnénk egy egységes, tájba illő arculattal rendelkező pavilonrendszer elkészítésével...
egeszseges-praktikak-tavaszi-faradtsag-ellen   Ne hagyjuk, hogy a tavaszi fáradtság eluralkodjon rajtunk! Figyeljünk jobban a táplálkozásra, mozogjunk rendszeresen, és pihenjünk is, ha megtehetjük! A nagy rohanásban is szakítsunk időt a reggelizésre! Fogyasszunk fehérjében és szénhidrátban gazdag táplálékot (rozskenyér, tojás, sonka, dzsem). Igyunk egy bögre tejet, vagy egy pohár 100 százalékos narancslevet. A vegyes...
illoolajok-gyogyitasban-rozmaring   A rozmaringot (Rosmarinus officinalis) valószínűleg mindenki ismeri. Ha a növényt magát nem is, de a konyhából áradó illatát egészen biztosan. Forrás: aloranatura.hu A rozmaring viszonylag magasra növő, csodálatosan illatozó, sűrű bokrú félcserje. A Földközi-tenger vidékéről származik, ahol a tengerparthoz közeli területeken él a legszívesebben - innen ered a növény latin...
szurkemarhat-tartanak-helyben-preselik-az-olajat   Márciustól 76 közmunkás dolgozik Zsadányban – nyilatkozta lapunknak Dudás Árpád polgármester, – Januárban 36-an már korábban megkezdték a munkát, illetve áprilisban további tizenöten csatlakoztak be a programokba. Emellett további állami tulajdonban lévő társulatok is foglalkoztatnak közel ötven zsadányit. – A legjelentősebb a mezőgazdasági program, amiben ötvenegyen vesznek...
a-halozaton-kivul-magyar-csalad-epit-mesefalut   Egy magyar nagycsalád, leválva a közművek hálózatáról, szinte teljesen önfenntartó módon, Hawaii-n kezdte el építeni első mesefaluját. Azóta itthon is belevágtak: Pázmándon kezd testet ölteni hazánk első mesefalva. Hányan laknak jelenleg a Mesefaluban, és milyen kapcsolatban állnak egymással? Jelenleg 4 felnőtt és egy kisgyerek (Skyia, 15 hónapos) lakik a Mesefaluban....
negyes-iker-baranyok-szulettek-fegyverneken   Dobler Andrea négyes iker bárányokat tart a kezében Fegyverneken, apja, Dobler Mihály gazdálkodó portáján 2013. április 13-án. A kisbárányok április 12-én születtek. Négyes iker bárányok anyjukkal Fegyverneken, Dobler Mihály gazdálkodó portáján 2013. április 13-án. A kisbárányok április 12-én születtek. (MTI Fotó: Mészáros János)
bivalyoktol-retteg-baranyai-kozseg   Feldöntött kaptárak, széttaposott veteményes, lerágott szőlő, egy majorságból kiszabadult bivalycsorda miatt dühösek a mozsgóiak. Egy bivalycsordával gyűlt meg a bajuk a helyieknek a baranyai Mozsgó mellett. Azt mondják, a 6-10 mázsás állatok rendszeresen kiszabadulnak a nekik elkerített területről. Az akár 40 állatból is álló csorda elviszi a kerítéseket, szőlőlugasokat,...
magyar-termekek-a-menzan   Újabb lépéséhez érkezett hétfőn a Mintamenza program és a Gyulahús Kft. együttműködése. A termékválasztékot a Mintamenza szakértői gárdája – Prohászka Béla, a programot koordináló Complete-Food ügyvezetőjének irányításával – már átgondolta, s a Gyulahús Kft. vállalta, hogy csökkenti a só- és zsírtartalmat készítményeiben. – Első szakaszban négy termékkel örvendeztetjük meg az...
strandfeltoltes-balatonon-kepek   A Balatoni Hajózási  Zrt. szakemberei homokkal töltik fel egy uszályról a balatonfüredi Esterházy-strandot 2013. április 11-én. A Balatonon végzett strandfeltöltés során a tervek szerint mintegy 11 ezer köbméternyi homokot terítenek szét 30 centiméteres vastagságban, hogy eltűntessék a meder egyenetlenségeit és befedjék a régi iszapréteget. (MTI Fotó: Nagy...
a-harom-legfontosabb-tavaszi-vitamin-amit-potolnod-kell   Itt a tavasz, így érdemes feltöltenünk a szervezetünket a legfontosabb vitaminokkal, amelyek ebben az időszakban feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a hosszú téli napok után újra energikusak és életvidámak lehessünk. Összeszedtük a három legfontosabb tavaszi vitamint, amelyet mindenképpen érdemes pótolnod. A tél végével alaposan kiürülnek a vitamintartalékaink, hiszen sokkal...
mar-300-eve-fazekas-fazekas-csalad   Nádudvar a Hortobágy és a Sárrét határán fekvő település, mely az errefelé mindenhol megtalálható nádról és az abból kerített udvarokról kapta a nevét. Forrás: Babaporta.hu Az igazi hírnevét azonban a nagy hagyományoknak örvendő fazekasságának köszönheti. A nádudvari fazekasság több évszázados múltra tekint vissza. Már egy 1714-ből származó írásos emlék bizonyítja, hogy a...
 

 

Hirdetés

Magyar termékek adatbázisa

Feliratkozás a hírlevélre

Oldalainkat 84 vendég és 0 tag böngészi