



/ 5
Egy budapesti székhelyű légitársaságra szükség lenne, de nem biztos, hogy annak állami tulajdonban kell lennie - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési kérdésekben illetékes helyettes államtitkára a parlament sport- és turizmus bizottságának hétfői ülésén.

Hozzátette: a tárca külön üdvözölné azt, ha ez a társaság használná a sármelléki, debreceni és pécsi repülőteret is.
A bizottság tárgysorozatba vette és általános vitára is alkalmasnak tartotta Kovács Péter javaslatát, amely a sport-huliganizmus elleni törvényt módosítja úgy, hogy a közbeszerzések elhúzódása miatt ne július 1-ig, hanem egy évvel később kelljen felszerelni a labdarugó stadionokat beléptető rendszerrel.
A turisztikai vendéglátás helyzetéről Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára számolt be a bizottságnak. Az ágazat árbevétele tavaly 1 százalékkal csökkent, a szolgáltatás volumene pedig 2,1 százalékkal volt kisebb, mint 2010-ben. A foglalkoztatottak száma viszont 6 százalékkal, 163 ezerre emelkedett. A 18 ezer társas vállalkozásnak 31 százaléka volt nyereséges.
Arra a kérdésre, hogy a Malév csődje mennyivel veti vissza a beutazó turisták számát, a helyettes államtitkár a kezdeti, 5 százalékos becslést említette. Ez azonban jóval kisebb is lehet, miután az európai vonalakon gyorsan pótolták más társaságok a kiesett Malév-kapacitást - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
( 5 Votes )
Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén: a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva - közölte Horváth Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére csütörtökön.
A statisztikákat ismertetve hozzátette: a forgalomban is jelentős emelkedést hozott a háromnapos...
Tervezetben már elkészült a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ökogazdálkodási akcióterve, melyet várhatóan június elején társadalmi vitára bocsátanak.
Magyarországon jelenleg mintegy 124 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás. A terület 80 százalékát már átminősítették ökológiai gazdálkodásra alkalmas területté, a fennmaradó hányad átminősítése folyamatban van.
A...
A bíróság szóvivőjének ismertetése szerint a felperes 2008-ban kötött devizaalapú lízingszerződést egy debreceni ingatlanra az egyik piacvezető pénzintézetnél, 25 éves futamidőre.
Pert nyert a bankja ellen egy devizahiteles első fokon: a Debreceni Törvényszék pénteki ítélete szerint a pénzintézet "elhallgatta" a kamat egy részét, önkényesen és kontroll nélkül módosította a...
Kétmilliárd forintos beruházással létesít ostyaüzemet Rétságon a dunakeszi székhelyű Urbán és Urbán Kft. Fél év múlva tervezik az üzem megnyitását, ahol ötven-hatvan embert foglalkoztatnak majd - jelentette be Balla Mihály országgyűlési képviselő csütörtökön Rétságon.
Készül a linzer az Urbán és Urbán Kft. dunakeszi üzemében
A politikus elmondta:...
Buszcsereprogramot és más fejlesztéseket indított a Pécs közösségi közlekedési szolgáltatását ellátó Tüke Busz Zrt. A magyar fejlesztésű buszokat augusztus végéig helyezik üzembe.
Egy Credo Citadell autóbusz a Pécsi vasúti pályaudvar előtt 2013. május 16-án. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Összesen tíz új autóbusz kezdi meg szolgálatát a pécsi helyi közlekedésben. A győri gyártású...
A Mol-csoport 300 milliárd forintot kíván beruházni a következő három évben Magyarországon a piac szűkülése ellenére, betartva múlt év őszi ígéretét - erősítette meg a Mol-csoport magyarországi működéséért felelős vezérigazgató-helyettes csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
A Napi Gazdaság című lap Átalakuló energiapiac 2013 című fórumán Fasimon Sándor hangsúlyozta:...
Csaknem 2 milliárd forint értékű, a települési szennyvíztisztítók kommunális hulladékát feldolgozó beruházás valósul meg a Heves megyei Halmajugrán a Mátrai Erőmű Zrt. ipari parkjában, az alternatív tüzelőanyagok előállításával foglalkozó Geosol Kft. telephelyén – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a társaság ügyvezető igazgatója.
A fejlesztéshez 979 millió forintnyi...
Felébredhet Csipkerózsika-álmából a nagybánhegyesi tejüzem. A község számára az adóbevételt, az embereknek a megélhetést biztosítaná, a falu népességmegtartása is cél.
Lakat került 2007 őszén a nagybánhegyesi tejüzem kapujára. Egy évvel korábban még 183-an gyártották a hírneves túrókészítményeket. A Friesland Hungária Zrt. fokozatosan építette le a dolgozókat. Az üzem bezárása...
Az elmúlt évtizedben sohasem indult még ilyen jól az év a Rába számára, a cég adó előtti eredménye az első negyedévben megközelítette az egymilliárd forintot, miközben tavaly még veszteséget mutatott ki ezen a soron.
A javulás elsősorban annak köszönhető, hogy a futómű üzletág termékei iránt a külpiacokon jelentősen növekedett a kereslet: Amerikában 51 százalékkal, Európában...
Középtávon a megújuló energiaforrások felé nyitna a Győri Erőmű - mondta a létesítmény fennállásának századik évfordulója alkalmából rendezett szerdai ünnepségen az MTI-nek a tulajdonos Alteo Nyrt. vezérigazgatója.
Ifj. Chikán Attila közlése szerint nap- és biomassza-energia felhasználásában gondolkodnak; mindkettőt hőenergia előállítására használnák. Reményeik szerint egy-két...
Stratégiai partnerként csatlakozott a Magyar Posta ahhoz a szándéknyilatkozathoz, amelyet az FHB Jelzálogbank írt alá a Díjbeszedő Holding (DBH) 76 százalékot meghaladó tulajdoni hányadot képviselő részvényeseivel egy hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésről, illetve a díjbeszedő tulajdonosváltásáról - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.
A közlemény szerint...
Összesen több mint 530 millió forintos beruházás keretében, 1800 négyzetméternyi raktárbázissal és 800 négyzetméternyi üzemi területtel bővült a Detki Keksz Kft. telephelye - tájékoztatta a Heves megyei Halmajugrán működő társaság marketingmenedzsere pénteken az MTI-t. A cég a fejlesztéshez 217 millió forintnyi támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja,...
Csírátlanító üzem épül Azerbajdzsánban a magyar Izotóp Intézet Kft. vezetésével – adja hírül a napi.hu cikke. A volt szovjet köztársaságból lett ország első ilyen üzeme két év múlva kezdi meg működését, az építkezés május elején indult – jelentette be az azeri tudományos akadémia sugárzástudományi szakmai intézetének igazgatója.
A főváros, Baku közelében épülő üzem a Nemzetközi...
Magyarország rövid időn belül gyógynövénytermesztő nagyhatalommá válhat, ennek feltételeit most dolgozza ki a Gyógynövény Kutató Intézet Kft. a vidékfejlesztési tárca felkérésére.
Pallós József Péter, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: a Kárpát-medence agroökologiai adottságai lehetővé teszik, hogy a gyógynövény-termesztés, -gyűjtés, -feldolgozás közötti összhang...
A MÁV-Gépészet Zrt. bemutatta csütörtökön a szolnoki vasúti járműgyártás első két új InterCity+ kocsiját, amelyek közül az egyik 90, a másik 60 százalékos készültségi állapotban van. Az utasok a tervek szerint az év végén találkozhatnak először a hazai gyártású, korszerű személyszállító vagonokkal.
A bemutató kitűnő példája annak, hogy egy tradicionális magyar vállalat, a 170...
„Óriási lendületet kaphat az Egyesült Államokba irányuló magyar export az EU és az USA között kötendő szabadkereskedelmi megállapodással, mert többek között olyan kis és közepes méretű hazai vállalkozások tudnak majd belépni az amerikai piacra, amelyek ma még roppant messze állnak ettől a lehetőségtől” – mondta a Világgazdaságnak Dávid Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham)...
Első körben senki nem látott fantáziát a kapuvári húsgyártásban, az eszközök külön-külön való értékesítéséről azonban még nincs döntés. Akárhogy is lesz, a kombinát több mint 8 milliárdos tartozásának csak töredéke folyhat be végül a kasszába.
Forrás: MTI
Egyre valószínűbb a kapuvári húsipari tevékenység végleges megszűnése, és a Kapuvári Hús Zrt., valamint a...
A 2012-es 13 milliárd forintos árbevételének szinten tartását reméli az idén a téglási Hajdu cégcsoport, amely a megújuló energiát hasznosító termékek forgalmában vár jelentős növekedést - közölte Novotni István vezérigazgató az MTI-vel.
A három céget tömörítő, összesen több mint 600 embert foglalkoztató Hajdu csoport tavaly 186 millió forintot fordított fejlesztésekre és...
Idén több mint 190 tonna magyar fűszerpaprikát vásárol fel a Chio termékeket gyártó Intersnack vállalatcsoport, mintegy 2 milliárd forint értékben - közölte az Intersnack Magyarország Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a magyar paprikával nemcsak a cég győri gyárában fűszereznek, de 29 országba - többek között Németországba, Franciaországba és Csehországba - is...
A fogyasztók szívesen vásárolnak magyar terméket, bár néha drágábbnak tartják az import árunál. A termelői piacok mellett a közétkeztetés jelenthet megoldást a magyar gazdáknak.
Forrás: MTI
Font: A fogyasztó dönt
Kínai fokhagyma, olasz krumpli, osztrák alma. A nagy nemzetközi üzletláncokban továbbra is előnyt élveznek a magyar zöldséggel, gyümölccsel szemben a...
A nemzeti fejlesztési miniszter a város napja alkalmából tartott rendezvényen mondott beszédében rámutatott: a repülőtér talpon tudott maradni, sőt növelni tudta a forgalmát, Budapesten kívül az egyetlenként a hasonló, "tematikus" repterek közül.
A Hévízhez közeli repülőtér a térségi turizmusra építve növelni tudta a forgalmát, ez azt jelzi, hogy "Hévíz és környéke képes...
Évek óta megfigyelik a dolgozókat a Rewe konszern több németországi élelmiszerboltjában, valamint a társaság érdekeltségébe tartozó Penny diszkontlánc számos üzletében - tárta fel a ZDF német országos közszolgálati televízió.
A csatorna Frontal 21 című magazinműsorának keddi adásában sugárzott riport szerint a Rewe vezetésének megbízásából 2009 óta módszeresen kémkednek...
Közel hét év után új, magyar gyártmányú autóbuszok állnak forgalomba Pécsett. A város a gyártó Kravtex-Kühne csoporttal együttműködésben indítja el a Buszcsere Programot. Ennek lényege, hogy a legrosszabb állapotú járművek helyett kezdetben új, magyar buszokat vesznek bérbe.
Az első négy Credo Citadell busz már ma megérkezett a megyeszékhelyre, további hat pedig néhány héten...
Magyarország méhészeti nagyhatalom, ám az ágazat stabilitását csak sok munkával és a konkurenseknél tapasztalható összefogással lehet fenntartani – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter szombaton Jászapátin.
Fazekas Sándor a méhek világnapja alkalmából rendezett szakmai konferencián hangsúlyozta: Magyarországon a méhészet nem csupán mezőgazdasági termelőtevékenységet,...
Jelenleg szabadáras, így egyes esetekben a magas költségek nem térülnek meg az öntözéssel termesztett növények áraiban.
Békésben már öntöznek, forrás: ORFK, H. Szabó Sándor
A kormány önköltség alapúvá teszi az öntözővíz-szolgáltatás árát - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg. A mezőgazdasági vízszolgáltatás jelenleg szabadáras, így egyes...
A beruházás révén a Gyermelyi Zrt. búzaőrlési kapacitása napi 500 tonnára emelkedik.
A Gyermelyi Zrt. naponta 200 tonna lágybúza, illetve 150 tonna durumbúza őrlésére képes új malomüzemet avatott fel pénteken. A kétmilliárd forintos beruházással készült létesítményt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át.
"Kevesen választották azt az utat, amit itt Gyermelyen,...
Összehangolt ellenőrzési akciót tartott mintegy száz adóellenőr, pénzügyőr, adóvégrehajtó és élelmiszerbiztonsági felügyelő a nyíregyházi piacon - tájékoztatta Nagy Zoltán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának igazgatója az MTI-t.
Fotó: MTI
Nagy Zoltán elmondta: a Tokaji úti piaci razzia során elsősorban azokat a kereskedőket akarták...
Megalakították budapesti székhellyel, Nemzeti-MAL-A Alumíniumtermelő Zrt. néven az új állami tulajdonú timföldgyárat.
Forrás: Napi Gazdaság
A társaságot ötmillió forint jegyzett tőkével március végén jegyezték be a cégjegyzékbe, fő tevékenysége az alumíniumgyártás. A vezérigazgató Eiterer Antal, a tulajdonosi jogokat egyedüli részvényesként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő...
A másfél milliárdos beruházás uniós pályázati forrásból készül el jövőre. Ennek köszönhetően több száz millió forintot takarít meg a város.
Pécsett évente 17 ezer tonna szennyvíziszap keletkezik, ezt jelenleg nagy távolságra lévő komposztálótelepekre kell szállítani, ami 200 millió forintjába kerül a városnak, ezért az önkormányzat saját, biometánt előállító üzem létesítéséről...
A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával családi vállalkozás nyitotta meg az ország első hungarikum üzletét, mely Nyíregyházán várja a vásárlókat.
Forrás: Szon.hu
A szaktárca segíti, hogy az ország valamennyi tájegységben a nyíregyházihoz hasonló, hungarikumokat árusító üzletek nyíljanak, ahol az adott térségben készült híres élelmiszeripari termékeket hozzák...
A helyi hagyományokra alapozva ismét működik üveggyár Parádsasváron, aminek csodájára járnak a környékről.
Forrás: Art Glass Parád Kft. Facebook oldala, Zefoto.hu
Ismét fújják az üveget Parádsasváron. A környéken háromszáz éves hagyománya van az üveggyártásnak. Az üzemben 2004-ben állt le a termelés, akkor több százan maradtak munka nélkül. Idén januárban egy kis üzemben...
Az erről szóló értesítést már elkezdték kézbesíteni. A város hosszú tárgyalásokat követően kétmilliárd forintot fektetett a bajba került cégbe, 900 munkahelyet mentve meg ezzel.
A Papp család pénteken kapta meg postaládájába a Kométa részvényt.
- Nagy örömmel fogadtuk polgármester úr levelét. Most jött a postán, örülünk ennek a dolognak, a Kométa megmentése nagyon...
A Stadler Rail Csoport jelentős gyártókapacitás- és dolgozói létszám növelő fejlesztést valósított meg Szolnokon, új tevékenységként a forgóvázjavító központot is ide telepítik - jelentette be Peter Spuhler, a cég tulajdonos-vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon, az új üzemrészek avatásán.
Az avató ünnepségen, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, Peter Spuhler...
A világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítójának beruházásával 150 új munkahely jön létre Szolnokon. A cég magyarországi foglalkoztatottainak száma az év végére elérheti az ezer embert.
Forrás: Napi Gazdaság
A megnövekedett vevői igények kielégítése érdekében az Eagle Ottawa, a világ legnagyobb autóipari bőrbeszállítója bővíti szolnoki gyártókapacitását - közölte a cég...
Magyarország célja, hogy jó minőségű, GMO-mentes, hazai szóját állítson elő, csökkentve ezzel az ország importfüggőségét - szögezte le Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, miután fogadta Matthias Krönt, a Duna Szója Egyesület elnökét.
A minisztérium közleménye szerint a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy az...
A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésű bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezető igazgatója.
Bíró Tivadar, a cég általános...
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte a mintegy 5,8 milliárd forint tejtámogatás kifizetését, az összegből több mint 5100 gazdálkodó részesedik majd - tájékoztatta a hivatal az MTI-t keddi közleményében.
A közlemény szerint az MVH április közepéig már eljuttatott 1018 termelőnek a mintegy 2 milliárd forint tejtámogatást, a további, csaknem 4 milliárd...
További 100 dolgozó felvételét tervezi a jelenlegi 200 mellé a Főkefe Nonprofit Kft. Komlón.
A város önkormányzata kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a létszámbővítésre a megrendelések volumenének növekedése miatt nyílik lehetősége a főként megváltozott munkaképességűeket alkalmazó állami vállalatnak, amely ezzel együtt Komlón átáll a többműszakos...
Harminchat létesítményt, zömében a Szegedi Tudományegyetem klinikáit, kollégiumait, oktatási épületeit ellátó geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki a csongrádi megyeszékhelyen.
A fejlesztés révén a gázfűtés költségeihez képest 30 százalékos megtakarítást lehet elérni - közölte Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója. Közleményben emlékeztetett arra, egy öt...
Nincs műszaki akadálya a kapuvári húsgyár újraindításának – mondta Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa az MTI-nek.
„Minden nehézség és pénzszűke ellenére sikerült a gyár átmeneti leállítása során a műszaki, technológiai és közegészségügyi feladatokat, állagmegóvási programokat végrehajtani, így a gyár újraindításának különösebb műszaki akadálya nincs” –...
A Nagymező utcában nem rég adták át a Prezi nevű magyar internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő cég új irodáját.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Februárban a Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írta: a magyar cég értéke meghaladhatja a 100 millió dollárt. A német lap szerint jelenleg világszerte 17 millióan használják a magyar szoftvert. A felhasználók száma havonta 1...
Minden segítséget megígért a kormány részéről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ahhoz, hogy a magyar borok világhírűvé válhassanak.
Az államtitkár pénteken Budapesten egy borjoggal és bormarketinggel foglalkozó szakmai konferencián elmondta: az országnak minden adottsága – talaj- és éghajlati viszonyai, valamint borkultúrája is – megfelelő ahhoz,...
Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa szerint alternatív bankrendszer nélkül nem lehet megoldani a devizahitelek problémáját Magyarországon.
Forrás: MTI
A pénzügyi jogok biztosa ezt egy általa rendezett budapesti konferencián mondta az MTI-nek pénteken. A konferencián hazai kis- és közepes vállalkozások vezetői mondták el, hogyan képzelik el a vállalkozásbarát üzleti...
Az érdeklődés alapján esélyesnek tűnik, hogy a jövőben még több húsipari terméket szállít az orosz piacra a Gyulahús Kft. A cég vezetése a napokban a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében oroszországi üzletemberekkel tárgyalt.
Korábban Gyuláról csak turistaszalámit szállítottak Oroszországba, ám most a gyulai prémiumtermékek iránt is van érdeklődés az orosz piacon – mondta...
A versenyhivatal azért szüntette meg az eljárást, mert véleménye szerint a jelenlegi szabályozási helyzet jogbizonytalanságot teremt a mezőgazdasági termékekre irányuló kartellek megítélésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette az eljárást a tavaly nyáron indult "dinnyekartell"-ügyben, mivel "a közérdek hatékony védelme nem volt biztosítható az eljárás további...
A vártnál jobb évet zárt a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.: 2012-ben 32,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 4,4 százalékkal többet, mint az előző évben.
A társaság adózás előtti eredménye 114 millió forint volt.
A Gallicoop tavaly összesen 11 ezer tonna húst értékesített, ezzel megőrizte piacvezető pozícióját a baromfiiparban - derül ki a cég csütörtöki...
Kétszázezer hektár földet kapnak haszonbérbe a magyar gazdák. A lépéssel a családi gazdaságok erősítését, a versenyképes gazdaságok létrejöttét kívánják szolgálni.
Szerdán döntöttek arról, hogy meghirdetik a "Földet a gazdáknak" elnevezésű programot, amelynek alapján 200 ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe – mondta Fazekas Sándor szerdán a...
A zöldség-gyümölcs ágazat összességében mintegy egymillió tonnával kívánja növelni termelését 2014-2020 között a jelenlegi évi 2,5 millió tonnáról, és így mintegy 100 ezer új vidéki munkahelyet is létre kíván hozni - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hozzátette: ez a legfontosabb...
Nem lehet nagy hitelezési boommal számolni rövid távon a lakossági szegmensben, ezért a növekedési lehetőséget inkább a kkv- és a vállalati szektorban látják a Gránit Banknál. Hegedüs Éva vezérigazgató többek között ezért is üdvözli azt a termékfejlesztést, amellyel a közelmúltban az Eximbank megjelent. Az MNB új hitelprogramjában is részt szeretnének venni, a dinamikus növekedést pedig...
A közösségi mezőgazdálkodás különböző modelljei Nyugat-Európa egyes részein már évtizedes múltra tekintenek vissza, de az utóbbi néhány évben egyre több magyar példát is találni: gazdálkodók és vásárlóik alkotnak közösséget, hogy így segítsék egymást.
Forrás: Biokert, Szigetmonostor
A hosszú távú elköteleződésért cserébe a termelők biztos megélhetést, a fogyasztók pedig...
Legfrissebb cikkeink
Webáruház
Feliratkozás a hírlevélre
Oldalainkat 201 vendég és 0 tag böngészi

