Érdekes gazdasági lehetőségek után is kutat az a két hete indult afrikai expedíció, amely Magyar László felfedező 150 évvel ezelőtti angolai útját járja végig.

Magyar László portréja
Egy hete kezdődött az a két hónapos expedíció, amely a XIX. századi Afrika-utazó, felfedező Magyar László nyomában jár Angolában és Kongóban. A túra vezetője Szilasi Ildikó Afrika-kutató, antropológus, aki Közép-Angolából telefonon számolt be eddigi tapasztalataikról a 180 percben. A szakember elmondta, jelenleg az ország második legnagyobb városában, a közel egymilliós Huambóban tartózkodnak, amelyet nagyon súlyosan érintette az 1975 és 2002 között zajló polgárháború.
A Portugália gyarmati uralma alól a hetvenes évek közepén felszabadult államban tíz éve véget ért polgárháború óta „iszonyatos erőfeszítések történtek” a harcok nyomainak eltűntetésére. Huambóban rengeteg középületet, utat javítottak ki, de azért vannak még olyan létesítmények, amelyek a közelmúlt összecsapásaira emlékeztetnek, ilyen a kiégett helyi stadion is – tette hozzá Szilasi Ildikó.
A szakember az expedíciót ihlető Magyar Lászlóról elmondta, a kutató volt az először megrajzolta Angola térképét. A felfedező 1818 és 1864 között élt, utolsó 16 évét Afrikában, illetve Angolában töltötte, a halál is ott érte. A mostani túra célja, hogy 150 év távlatából újra bejárják és dokumentálják a magyar kutató útvonalának legfontosabb tengerparti területeit, és megpróbálják felkeresni Magyar egykori belső-angolai szállását is a mai Kuitónál.
Az expedíció tagjai azt ugyancsak feladatul tűzték maguknak, hogy megismertessék a jelenkor Angoláját, hogy Magyar László munkásságának fényében mai kulturális, társadalmi jelenségeket mutassanak be. Az sem eltitkolt cél, hogy feltárják a Magyarország számára érdekes angolai és kongói gazdasági, turisztikai, kutatási lehetőségeket – tette hozzá Szilasi Ildikó.
Az Afrika-szakértő hangsúlyozta, Angola tele van természeti látványosságokkal, gyönyörű tengerparttal, vízesésekkel, hegyláncokkal, nemzeti parkokkal, ami a turizmus számára nyújt lehetőségeket. Ezen kívül a helyi gazdaságban is komoly potenciál rejlik, miután Angola – Nigéria után – Afrika második legnagyobb kőolaj-exportőre és rendkívül gazdag egyéb ásványkincsekben is.
Szilasi Ildikó elmondta még, Magyarországnak Magyar Lászlón túl is van köze az afrikai országhoz, mert a hatvanas-hetvenes években számos angolai fiatal tanult hazánkban ösztöndíjjal. Az expedíció tagjai is találkoztak ilyen helyiekkel, akik nagyon segítőkészek voltak, és magyarul lehetett velük beszélni.
(Forrás: Híradó.hu)
( 4 Votes )












