Olvasóink értékelése:  / 9
ElégtelenKitűnő 

 

Ezerkétszázötven íjász a képzeletbeli ellenség tábora felé kilőtt nyílvesszői sötétítették el az eget. Ópusztaszeren immár hatodik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző íjásztalálkozót, a Nyílzáport.

A 907-es pozsonyi csatára emlékezve a Kárpát-medence minden szegletéből összesereglett íjászok szabályos hadrendben - tizedekbe, rajokba és századokba sorakozva - vonultak föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark melletti pusztán.

A harcosok - akik között szép számmal voltak nők és gyerekek is - először fegyvereiket magasba emelve a Árpád-korban használt huj, huj, hajrá! csatakiáltással köszöntötték egymást.

Az íjászok ezt követően egymást váltva célzott lövéseket adtak le a képzeletbeli ellenséget szimbolizáló célbábukra, majd fegyvereiket az ég felé irányítva egyszerre árasztották el az ellenfél táborát nyílveszőikkel.

A hazai hagyományőrző íjászat legnagyobb seregszemléjén idén is izgalmas és látványos programokkal várták az érdeklődőket. Az emlékparkban szombaton megelevenedett a magyarság egy dicsőséges korszaka, a vendégek egy csapásra a honfoglaló magyarok életébe csöppenhettek.

Középkori kézműves vásár, harci és életmód-bemutatók, érdekes foglalkozások fogadták a látogatókat, akik testközelből ismerhették meg a X. századi magyarok életmódját, félelmetes harcmodorát.

A Nyílzápor alkalmából a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda épületében egy különleges, a magyar történelem ezer évének legfontosabb pillanatait felidéző kiállítás nyílt, Máday Norbert műgyűjtő korábban a nagyközönség számára ismeretlen, egyedülálló XIX. századi metszetgyűjteményéből. A szenvedélyes gyűjtő közel két évtizede kutatja és gyűjti a litográfiákat.

Gyűjteményét kizárólagosan a magyar kulturális örökség relikviáinak, azon belül is leginkább az 1848-49-es szabadságharc még fellelhető tárgyi emlékeinek vásárlásával hozta létre.

(Forrás: MTI)

( 9 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

megujul-az-erdelyi-szek-arpad-kori-muemlektemploma   Az Európai Unió támogatásával újítják fel a néphagyományairól híres erdélyi Szék község Árpád-kori műemléktemplomát. A felújítás főtervezője által az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az...
fodijat-nyert-kassan-magyar-rovidfilm   A három fődíj egyikét nyerte el egy kassai televíziós fesztiválon Lőrincz Nándor és Nagy Bálint 180/100 című rövidfilmje. Négy magyar rövidfilmet mutattak be az elmúlt héten Kassán, a 19. alkalommal megrendezett Arany Koldus Helyi Televíziók Nemzetközi...
a-magyarok-zarandokhelye-akar-lenni-deli-hunok-kinai-fovarosa   Kínában azt szeretnék, ha az északnyugat-kínai Senhszi tartományban lévő Tungvancseng település, a déli hunok 1600 évvel ezelőtt alapított fővárosa a magyarok zarándokhelyévé válna - közölte az MTI-vel Obrusánszky Borbála...
levendulafesztival-harom-napon-at-tihanyban   Kulturális, természetvédelmi, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal várja a IX. Levendula Fesztivál résztvevőit június 21. és 23. között a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság...
kulonleges-fenyfestes-a-vasarhelyi-breda-kastelyban-kepek   A Vásárhelyi-Bréda Kastély Magyarországon, sőt Közép-Európában egyedülálló palladieszk, négy timpanonos, toszkán oszlopos kastély, amely Palladio legnevezetesebb, Vicenzában található Villa Almerico-Capra (La Rotonda) utánérzése....
ujra-megjelenik-az-elso-magyar-reszleges-bibliaforditas   Újra megjelenik 480 év után az első magyar részleges bibliafordítás a kárpátaljai magyar ferencesek közreműködésével. A kiadványt szombat délelőtt mutatják be a ferences tartományfőnökségen sajtótájékoztató keretében -...
onodi-eszter-elbuvolte-monte-carlot-on-the-spot   Ónodi Eszter Arany Nimfa-díja újabb magyar siker a monte carlói televíziós fesztiválon. Forrás: MTI/AP/Lionel Cironneau Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este...
nagyszabasu-toldi-mozifilm-keszul-2014   A "szuperprodukció" várhatóan 2014 végén kerül a mozikba. A Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Pálfi György rendezésében készülő Toldi-filmnek. A magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjai, a...
hazaerkezett-atrraction-hivatasos-tanckarrierben-biznak   Az Attraction abban bízik, hogy a Britain's Got Talent tehetségkutató verseny megnyerése után hivatásszerűen folytathatják táncos karrierjüket - erről Szűcs Zoltán, a csoport vezetője azt követően beszélt, hogy keddre virradó éjjel megérkeztek Londonból a Liszt Ferenc...
bodrogi-gyula-avatta-fel-uj-pecsi-lakatfalat   Újra van hová elhelyezni a függőzárakat Pécs belvárosában: a kétméteres acélcsövek által alkotott új lakatfalat a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) keretében adták át a baranyai megyeszékhelyen hétfőn. Bodrogi...
 

 

Promóciós játék értékes nyereményekért

Feliratkozás a hírlevélre

Magyar termékek adatbázisa

Oldalainkat 264 vendég és 0 tag böngészi