Olvasóink értékelése:  / 4
ElégtelenKitűnő 

 

A kárpátaljai magyar szervezetek előremutató, Ukrajna európai integrációját elősegítő lépésként értékelik, hogy az ukrán parlament kedden megszavazta az új nyelvtörvényt, amelynek köszönhetően a magyar hivatalosan is használható regionális nyelvvé válhat Kárpátalján.

Az Ukrajnában országosan éles vitát kiváltó nyelvtörvény elfogadása kapcsán Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) képviselője az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: üdvözlendő és előremutató lépés, hogy az ukrán parlament olyan nyelvtörvényt fogadott el, amely bővíti a nyelvhasználati jogokat a többnemzetiségű államban. Ugyanakkor a törvény elfogadását kísérő botrányok, a körülötte kialakult ellentmondásos helyzet eléggé kétségessé teszi a jogszabály jövőjét, annak végrehajtását, mindenekelőtt azért, mert a jogszabály rendkívüli módon megosztja a közelgő parlamenti választások miatt egyébként is hisztériába hajszolt ukrajnai közvéleményt - tette hozzá.

A politikus úgy vélte, jelentős kétségeket vet fel az új nyelvtörvény majdani kárpátaljai alkalmazását illetően az a tény, hogy a jelenleg hatályos régi nyelvtörvény is jelentős jogokat biztosít a nemzetiségi nyelvhasználatot illetően azokban a területi-közigazgatási egységekben, ahol nagyobb számú kisebbség él, ám ezzel a lehetőséggel mégsem élnek kellőképpen. Példaként a Beregszászi járást említette, amelynek az önkormányzatában hivatalosan is használható lenne a magyar nyelv - ráadásul ehhez a tolmácskészülékeket is beszerezték -, s az okmányok is készülhetnének magyar nyelven, de ez nem valósul meg, mivel a többségében magyar képviselő-testület tagjai - mint fogalmazott - tört orosz és ukrán nyelven tanácskoznak.

Brenzovics azt is elmondta, hogy a KMKSZ az új nyelvtörvény kapcsán, ahogyan korábban is tette, arra szólítja a kárpátaljai magyar közösséget, hogy éljen a törvény által biztosított nyelvi jogaival, használja ki bátran a jogszabály nyújtotta lehetőségeket minden téren. Szerinte ezáltal lehetővé válhatna, hogy a magyar nyelv Kárpátalján visszanyerje azt a nagyfokú presztízsét, amely húsz évvel ezelőtt jellemezte.

Kőszeghy Elemér, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) első elnökhelyettese, a Kárpáti Igaz Szó című kárpátaljai lap főszerkesztője szerdai sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarok üdvözlik az új ukrán nyelvtörvényt, amelynek az elfogadása történelmi jelentőségű esemény Ukrajna számára. Kifejtette: a nyelvi jogszabály elő fogja segíteni az ukrajnai nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarok jogainak bővítését. Mint fogalmazott, az új nyelvtörvénynek történelmi jelentősége van az ukrán nép számára, mert ez a lépés ismételten bizonyítja, hogy "az államunk a fejlődés európai útját választotta".

A magyar politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a most elfogadott nyelvtörvény semmilyen veszélyt nem jelent az ukrán nyelvre, az csupán az ukrán állampolgárok szabad anyanyelv-használati jogát rögzíti.

A nyelvtörvény elfogadása ellen hevesen tiltakozik az ukrán ellenzék és a nacionalista szervezetek. A jogszabály megszavazását követően tüntetések kezdődtek Kijevben és több nyugat-ukrajnai városban. A törvény ellenzői elsősorban azt kifogásolják, hogy az orosz nyelv Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül 13-ban kaphat regionális státust, amelynek következménye szerintük az ukrán nyelv visszaszorulása, sőt teljes elsorvadása lehet.

Az Ukrajnában élő kisebbségek számára előnyös új nyelvtörvény lehetővé teszi, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák anyanyelvüket, ha az arányuk eléri a 10 százalékot. A jogszabály értelmében Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv válhat regionálissá, míg a többi nemzetiség kisebb közigazgatási egységekben használhatná hivatalosan az anyanyelvét.

Ungváron már kedd este tüntetés kezdődött a megyei állami közigazgatás épülete előtti téren, ahol a szélsőjobboldali Szvoboda (Szabadság) párt és a Vitalij Klicsko vezette Udar (Ütés) párt Kárpátalja megyei szervezeteinek tagjai tiltakoznak a nyelvtörvény elfogadása ellen. A tüntetés szervezői késő délutánra utcai felvonulást hirdettek, a nyelvtörvény elleni akcióban való részvételre szólítva fel az ungváriakat.

(Forrás: MTI)


( 4 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

nemzeti-osszetartozas-napja-bemutattak-az-osszetartozas-dalat   Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez. Fotó: Pelsőczy Csaba A 2010 óta megünnepelt nemzeti összetartozás napja egy fájdalmas történelmi...
van-kulfoldi-erdeklodes-a-kedvesem-irant   Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje erről kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre. "Örülök az eredménynek, ami szerintem mindannyiunknak jó. Igyekszem nem foglalkozni az engem ért támadásokkal,...
punkosdi-kiralynejaras-a-nyiregyhazi-skanzenban   A pünkösdi királynéjáráshoz kapcsolódó népi játékokat elevenítettek fel a Nyírség és a Margaréta táncegyüttesesek 2013. május 20-án, Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban. Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt...
marai-sandor-eddig-ismeretlen-regenyet-mutattak-be   Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét. Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy régóta sejteni...
feljutottak-a-magyar-hegymaszok-a-kancsendzongara   Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára - közölte az MTI-vel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sajtófőnöke hétfőn. A magyar hegymászók ezzel már a világ 12, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a 14 közül. A sikeres csúcstámadás hírét a Kancsendzönga alaptáborában tartózkodó Kollár Lajos...
magyar-kutya-nyerte-a-kutya-vilagkiallitast     Vörös Zsuzsa olimpiai és világbajnok öttusázó Bottom Shaker My Secret nevű óangol juhászkutyája nyerte a Best In Show 2013 fődíjat a budapesti Hungexpo kiállítási központban megrendezett Kutya Világkiállítás zárónapján, 2013. május 19-én. A négynapos seregszemlére hetven országból tizennyolcezer kutyát neveztek be. Óhungarikum, a legszebb magyar pásztorkutya A...
kikelt-az-elso-webkameras-fekete-golya-fioka-a-gemencben   Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerán követhették figyelemmel a természetbarátok a gemenci erdőgazdaság honlapján. A megfigyelt gólyapár április 13-án kezdte meg a költést - írta szombati közleményében a Gemenc Zrt. Összesen négy tojást óvtak a figyelmes szülők, amelyből pénteken kelt ki az első fióka. Kora délután...
tobb-szazezren-vettek-reszt-a-csiksomlyoi-bucsu   A legnagyobb magyar zarándoklatra az idén is több százezer zarándok érkezett Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról. A székelyföldi zarán- dokok egy része a hagyománynak megfelelően végig gyalogosan tette meg az utat. A csíksomlyói pünkösdi búcsú az erdélyi Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben 2013. május 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt A helyszínre...
10-lett-byealex-az-eurovizios-dalfesztival-dontojeben   Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával a 10. lett. Forrás: EPA/JESSICA GOW Az előzetesen a legesélyesebbnek tartott 20 éves dán győztes, Emmelie de Forest 281 ponttal győzött a 26-os döntőben,...
vilagszerte-magyarul-eneklik-byealex-dalat   Székelyudvarhelyen, Ungváron, Svédországban, Sydney-ben, Ausztriában, Izraelben is magyarul éneklik a Kedvesem című dalt. ByeAlex csütörtök este bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe. A második elődöntőn 17 ország előadója mérkőzött meg egymással, a Kedvesem című dalt a zsűri és a közönség is továbbjuttatta a következő fordulóba. Alex a show után azt mondta:...
bejutott-a-dontobe-byealex   Bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben. Fotó: Eurovision / Dennis Stachel (EBU) ByeAlex a malmői verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a...
elindult-utjara-a-boldogasszony-zarandokvonat-a-csiksomlyoi-bucsura   Elindult négynapos útjára a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói szombati szentmisét - amelyet a Duna élőben közvetít - Ternyák Csaba egri érsek celebrálja. A csíksomlyói búcsúra induló Boldogasszony zarándokvonat a budapesti Nyugati pályaudvaron, MTI fotó: Szigetvári Zsolt A vonat indulása előtt a...
elhunyt-gemes-jozsef-rajzfilmtervezo-es-rendezo   Életének 73. évében meghalt Gémes József Balázs Béla-díjas kiváló művész, rajzfilmtervező és -rendező, a többi között a Daliás idők, a Hugó, a víziló vagy a Vili, a veréb alkotója. A művészt április 13-án érte el a halál, az alkotótól szűk körben vettek végső búcsút családtagjai, barátai - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Magyar Filmművészek Szövetsége. Gémes József...
megnyilt-a-budapesti-kutya-vilagkiallitas   Megnyílt csütörtökön a budapesti Kutya Világkiállítás, amelyre hetven országból 18 ezer kutyát neveztek be. Az eseményt immár harmadik alkalommal rendezik a fővárosban, és most először a gödöllői királyi kastélyban is tartanak kutyás programokat. Magyar vizsla a magyar fajták bemutatóján a budapesti Hungexpo kiállítási központban Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos...
negyszazfele-parlat-a-budapesti-palinkafesztivalon   Mintegy négyszáz párlat és számos program várja a látogatókat a Budapesti Pálinkafesztiválon csütörtöktől vasárnapig az Erzsébet téren, ahol a közönség az Év pálinkáját is megkóstolhatja, és akár a pálinkablendelést is kipróbálhatja. A meggy éve kapcsán bemutatkozik a 2013-as Év pálinkája: a különleges párlat tíz hazai főzde tizenkét prémium meggypálinkájának blendjeként áll...
a-gordeszkas-pap-is-tartott-bemutatot-a-hetesi-fesztival   Idén is sokakat vonzott a hetési településekre az a gasztronómiai-kulturális program, ahol a helyi termékek és tájjellegű ételek kerültek a fókuszba. A múlt hét végén ezúttal öt településen zajlottak a programok. Szombaton előbb Szíjártóházán és Gáborjánházán kóstolhattak az érdeklődők olyan helyi ételeket, mint a búbos túró, tökmagolajos hagyma, vágott zsír, langalló vagy hőkön...
magyar-radiost-valasztottak-az-euroradio-ifjusagi-zenei-csoportjaba   Újabb kétéves mandátumot szerzett a Magyar Rádió programszerkesztője az EBU/EuroRadió ifjúsági zenei műsorszerkesztésben foglalkozó munkacsoportjában - tájékoztatta a Magyar Rádió hétfőn az MTI-t. Jeney Erzsébet tizennégy éve tagja az Eurosonic munkacsoportnak, most a nagy múltú európai rádiók: a BBC, a Radio France vagy a RAI képviselői mellett 2015-ig a Közép-Kelet európai régióból...
soha-nem-latott-zsolnay-keramiak-a-godolloi-kastelyban   A gödöllői szecessziós évhez kapcsolódva szombattól különleges darabokat is felvonultató Zsolnay-kiállítás látható a Gödöllői Királyi Kastélyban. A hasznosságtól a szépségig – a Zsolnay gyár művészi törekvései címmel nyíló új időszaki kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből válogat – mondta Tüske Boglárka, a kastély kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek. Az...
osvart-andrea-magyarra-tanitja-amerikat   Eddig mindig mondogattuk, hogy Osvárt Andrea már a siker kapujában áll, most viszont egyértelműen elérkezett karrierjében az áttörés. Kedd este a CBS országos amerikai televízócsatorna The Late Late Show című késő esti beszélgetős műsorában volt vendég, ahol lélegzetelállítóan csinos törtfehér ruhában Drakuláról és a gulyáslevesről parolázott a show házigazdájával, Craig...
eurovizios-dalfesztival-byealex-tulvan-az-elso-proban   "Meggyőző előadással" mutatkozott be a jövő heti Eurovíziós Dalfesztivál helyszínén, a Malmö Arenában a Magyarországot képviselő ByeAlex - írta a csütörtöki próba után a verseny hivatalos honlapja. Forrás: Eurovision.tv Az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljesen új élmény Magyarország idei résztvevője számára. Hűvös és nyugodt hangulat uralkodott a Malmö Arenában az előadás...
muzeumba-kerulnek-a-varbazar-felujitasakor-talalt-torok-kori-romok   A Budapesti Történeti Múzeum kőtárába szállítják azokat a török korból származó falmaradványokat, amelyek a Várkert Bazár területén zajló építkezéskor kerültek a felszínre - tájékoztatta pénteken a Várgondnokság Nonprofit Kft. az MTI-t. A múlt héten a Várkert Bazár területén zajló építkezés földmunkálatai közben összesen nyolc, a török korból származó helyiség alapfalai kerültek...
tizennyolcezer-kilometeres-expediciora-indult-egy-magyar-csapat   Velocipéddel, lóval, tevével, úszva, hegyet mászva, gyalogolva, futva teszi meg a több hónapos utat Hídvégi-Üstös Pál extrémsportoló, akit számos kutató és tudós kísér el útjára.  Egy Stringbike is részt vesz az expedíción, forrás: Facebook Csaknem kétévnyi szervezés után május 11-én 14 és 15 óra között rajtolt a Millenáris D épületéből, a Felfedezők napja...
igy-szavazhatsz-europa-legszebb-belyegere   Augusztus végéig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, a versenyen Magyarország csomagszállítóval és postás furgonnal indul. Az európai postákat tömörítő PostEurop minden évben lehetőséget kínál tagjainak arra, hogy közös témakörben EUROPA bélyeget állítsanak ki, a verseny idei témája a postai furgonok volt - közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyar Posta...
tizenharom-magyar-bor-kapott-ermet-a-nemzetkozi-versenyen   Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén. A brüsszeli székhelyű minőségellenőrző intézet honlapján tette közzé az idei eredményeket; eszerint hét villányi, három szekszárdi, egy-egy kiskőrösi, bátaapáti és balatonlellei bort díjaztak éremmel. Aranyérmet kapott a villányi Csányi Pincészet Zrt. 2009-es...
evszazados-magyar-turbinak-vonulnak-nyugdijba-temesvaron   Hamarosan nyugdíjba vonulnak a temesvári vízerőmű magyar gyártmányú évszázados turbinái, amelyek ma is kifogástalanul működnek. Az Adevarul című román lap szerdán terjedelmes riportot közölt az 1910-ben felavatott erőműről, és csodálattal említette, hogy a budapesti Ganz-művekben gyártott, ma már múzeumba illő turbinák több mint száz éve óramű pontossággal, folyamatosan termelik...
megujul-a-szerelmesek-lakatfala   Negyven pályamunka érkezett Pécs egyik nevezetessége, a lakatfal fejlesztéséhez, a győztes ötlet nyomán készülő építményt a júniusi országos színházi találkozó keretében adják át. Nagy Csaba, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere a tervekből berendezett kiállítás helyszínén, a Cella Septichora Látogató Központban tartott pénteki sajtótájékoztatón felidézte, hogy az...
megujul-a-varoskozpont-pannonhalman   Megújul a városközpont Pannonhalmán európai uniós és magyar állami támogatással. A fejlesztés célja, hogy a világörökséghez tartozó bencés főapátsághoz méltó főtere legyen Pannonhalma városának. A beruházáshoz 523 millió forintot nyert az önkormányzat az Új Széchenyi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Programja keretében – mondta Bagó Ferenc polgármester az MTI-nek. A több mint...
tizezer-gyertyaval-keszulnek-demonstralni-a-szekelyfoldi-erdokert   Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és ifjúsági partnerszervezete, a Minta kedden este tízezer gyertya meggyújtásával kíván tiltakozni a háromszéki Rétyre tervezett osztrák fafeldolgozó üzem ellen. Az EMNP hétfői közleménye szerint a párt felhívására 13 székelyföldi és egy partiumi településen gyújtanak gyertyát a székelyföldi erdők védelmében. A szervezők elképzelése szerint a...
boldog-anyak-napjat-kivanunk   Édesanyám, virágosat álmodtam, napraforgó virág voltam álmomban, édesanyám, te meg fényes nap voltál, napkeltétől napnyugtáig ragyogtál. Ágh István: Virágosat álmodtam
fogathajto-vilagkupa-fordulo-fabiansebestyenben   Kettesben a Lázár-, négyesben pedig a Dobrovitz-család áll az élen a szombati maratonhajtást követően a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulóban. Randtik Gábor, az Állatorvos-tud. Kar TLC versenyzője hajt a fábiánsebestyéni Fogathajtó Világkupa maratonhajtásán 2013. május 4-én. A második napi versenyszámot a ketteseknél a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán nyerte...
nemzeti-szinhaz-bemutattak-a-musortervet-es-a-tarsulatot   A tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja...
orszagjaro-utra-indult-a-matyas-kiraly-mozdony   Országjáró útra indult csütörtök délben a budapesti Nyugati pályaudvarról a Mátyás Király Mozdony, amelyet Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából indít el a MÁV. A mozdony első útján InterCity (IC) vonatot továbbít Szolnokon és Debrecenen át Nyíregyházára, majd egy másik IC-vel érkezik vissza Miskolcon keresztül Budapestre. Pénteken már Bukarestig...
megujult-tihany   Csaknem 800 millió forintból újult meg Tihany központi része, a Tihanyi legenda-projekt keretében felújították a kálváriát és a település műemléki utcáit, valamint egy újonnan kialakított teret neveztek el Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a csütörtöki ünnepségen kijelentette: Tihany a nemzet kincse, így a...
majalis-a-nyiregyhazi-sostoi-muzeumfaluban   A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke. A májusfa állítás ma is élő hagyomány, szokásait nem csak vidéken, városon is ismerték, ismerik ma is. Erről bővebben a következő cikkünkben olvashat: Ma is élő hagyomány a májusfa állítás. A Nyírség Táncegyüttes tagjai a májusfa-állításhoz kapcsolódó...
ma-is-elo-hagyomany-a-majusfa-allitas   A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke. A májusi-pünkösdi ünnepkör történelmi kapcsolatai következtében egyaránt tükrözi a természet ciklikus változásaihoz fűződő mágikus-praktikus elképzeléseket és a naptári év egyházi, vallási mozzanatait. A májusfa állítás ma is élő hagyomány, szokásait nem csak...
megmentettek-a-hegykozi-ingolak-eletteret   Megmentették az ingolák életterét az Északerdő Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának munkatársai: az élősködő életmódot folytató halfaj rendkívül ritka, ezért fokozottan védettnek számít Magyarországon. Tiszai ingola Az erdészeti társaság közleménye szerint az elmúlt években a Pálházi Állami Erdei Vasút egyes műtárgyai a sok eső miatt megrongálódtak, a Kemence-patak vize...
39-eve-hunyt-el-szecsi-pal   1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Vitathatatlanul minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. Szécsi Pál 39 éve hunyt el. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és...
mar-hasznalhato-az-mta-helyesirasi-tanacsado-portalja   Az akadémia elnöke felhasználóbarátnak, interaktívnak és hitelesnek nevezte a portált, amely mindenki számára hozzáférhetővé teszi a magyar helyesírás szabályait. Már használható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének helyesírási tanácsadó portálja, a helyesírás.mta.hu oldal, amelyet kedden mutattak be Budapesten. A nagyközönség számára ingyenes...
magyar-szineszno-kapta-legjobbnak-jaro-elismerest-belgiumban   A legjobb színésznő díját kapta a hétvégén a belgiumi Liege filmfesztiválján Hámori Gabriella A vizsga című filmben nyújtott alakításáért - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Magyar Filmunió. A színésznő vasárnap este Michel Galabru francia színésztől, a nemzetközi zsűri elnökétől vehette át a Policier filmfesztivál díját. A bűnügyi filmeket felvonultató filmmustrát idén hetedik...
atadtak-a-reszben-felujitott-jaki-templomot   A XIII. századi, Árpád-kori román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg. A teljes rekonstrukció becslések szerint összesen 1 milliárd forintba kerül, amelyhez a kormányzat biztosítani szeretne forrásokat. A Jáki templom felújítása már az első Orbán-kormány idején megkezdődött, de nem jutott pénz a folytatásra - mondta beszédében Hende...
felelevenitik-rozsalakodalmakat   Rózsaesküvők gróf Karátsonyi Guido pilisvörösvári uradalmában címmel nyílik kiállítás vasárnap a solymári helytörténeti gyűjteményben – mondta el az MTI-nek Jablonkay Mária, a tárlat egyik rendezője. Rózsalakodalom, forrás: Délmagyar.hu A Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár összefogásával létrejött kiállításhoz ünnepi megemlékezés is kapcsolódik, amelynek keretében...
peldatlan-kincsre-bukkantak-bukk-laba   Hosszú idő után fedezték fel újra Mónosbélen a szerviták által még a 18. században ültetett gyümölcsöst. Az egyik szakértő szerint a fák kihagyhatatlan lehetőséget adnak a kertészeknek. Több mint kétszáz éves gyümölcsfák hoztak újra termést Mónosbélen. Batul, piros kálvil, Entz rozmaring és hercegnő almát szüreteltek a helyiek. A Heves megyei község önkormányzata most...
cannes-ban-verseng-on-the-spot   Cseke Eszter és S. Takács András M1-en látható dokumentumfilm sorozata, az On The Spot: Harcosok bekerült a monte-carlói hivatalos versenyprogramba. Az On The Spot: Harcosok a monte-carlói hivatalos versenyprogram része lesz: Európa legrangosabb televíziós fesztiválján a Hír-Dokumentumfilm kategóriában válogatták be az MTVA-nak gyártott műsor gázai epizódját a legjobb 16...
liszt-mania-japanban   Óriásira nőtt a kereslet Liszt Ferenc művei iránt Murakami Haruki világhírű japán író új regényének köszönhetően, mivel a könyvben nagy szerepet kapnak a magyar zeneszerző zongoradarabjai. A Japánban április 12-én megjelent könyv, amelynek címe - A színtelen Tadzaki Cukuri és Zarándokévei - is a Zarándokévek című Liszt-ciklus zongoradarabjaira utal, hosszan és részletesen...
kommentar-nelkul-ii-hortobagyi-racka-nap   Egy érdeklődő "I love juh" feliratú pólóban ül a II. Hortobágyi racka nap tenyészkosárverésén 2013. április 23-án. Pásztorok visznek egy racka juhot tenyészkosárverésre a II. Hortobágyi racka napon 2013. április 23-án. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)
negyezer-levendulat-ultettek-el-csopak   Sikeres faluszépítési akciót tartottak Csopak lakói a napokban: mintegy kétszázan szorgoskodtak több helyszínen, hogy a négyezer levendulát elültessék. Négyezer levendulát ültettek el CsopakonA Balaton-parti település tavaly novemberben nyerte el az első helyet a Virágos Magyarországért versenyben a községek között, így az idén ők képviselik a magyar falvakat az európai...
magyar-fold-fold-napjan-kepgaleria   Így látták a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Légirendészeti Parancsnokságának munkatársai a magyar földet a Föld napján, 2013-ban. A felvételek a MI-2-es helikopter fedélzetéről készültek április 22-én. Forrás: ORFK H.Szabó Sándor A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a...
magyar-ifjusagi-film-kapott-dijat-stockholmban   A legjobb ifjúsági film díját nyerte el a Stockholmi Filmfesztiválon a Sherlock Holmes nevében című magyar film - tájékoztatta vasárnap az MTI-t Bernáth Zsolt, a produkció rendezője. A gyermek és ifjúsági filmeket felvonultató, szombaton zárult fesztiválon 25 ország 38 alkotása szerepelt, a Sherlock Holmes nevében az egyetlen magyar produkció volt, amit műsorra tűztek. A...
a-magyar-borok-bordeaux-ban-is-megalltak-a-helyuket   Négy arany, öt ezüst és kilenc bronzérmet is szereztek az egri pincészetek a franciaországi Bordeaux-ban rendezett nem hivatalos borvilágbajnokságon.  Ezzel ismét az egri lett Magyarország legeredményesebb borvidéke az International Challenge du Vin nevű megmérettetésen, amely a világ legrangosabb borversenye. A megmérettetésen 5 kontinens 38 országa vett részt, és...
viragba-borultak-legkedveltebb-magyar-gyumolcsfaink   A késői tavasz beköszöntével kivirágoztak a legkedveltebb magyar gyümölcseink. Dr. Apostol János, az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint kiváló év várható. A kajszibarack és a mandula már virágzik, a meggy- és a cseresznyefák virágzása jövő hétre várható. "A kajszibarack az egyik legérzékenyebb magyar gyümölcs. A fákon már januárban...
 

 

Hirdetés

Magyar termékek adatbázisa

Feliratkozás a hírlevélre

Oldalainkat 111 vendég és 0 tag böngészi