Olvasóink értékelése:  / 7
ElégtelenKitűnő 

 

Újabb palacsintás rekord felállítását határozták el Derekegyházon: idén a hatodik Palacsinta Fesztiválon 170 óráig forgatják majd a sütőket a falusiak.

Eddig minden évben született magyar rekord. Tavaly 105 órán át sütöttek és 22 ezer palacsintával zárták a fesztivált, amit idén szeretnének túlszárnyalni. Ezért elhatározták, hogy több mint egy hétig állnak majd a tűzhely mellett a kétóránként beosztott lakosok a főtéren – mondta el pénteken Szabó István, a Csongrád megyei település vezetője az MTI-nek.

Négy tűzhelyen tizenkét sütővel készítik a palacsintát szombat délutántól jövő szombat estig. Tavaly mintegy 400 liter tejre volt szükség a tésztához, idén a számítások szerint 600 liter kell majd. Emellett 800 kilogramm liszttel, hozzávaló cukorral, tojással készülnek. Utóbbi minősített termelőktől, frissen érkezik majd naponta a falu konyhájára, ahol a tésztát elkészítik.

A közös mellett egy egyéni rekordkísérlet is zajlik majd: az egyik szervező ugyanis elhatározta, hogy addig süti a finomságot, amíg bírja.

Idén is elkészül Derekegyház 150 centiméter átmérőjű óriás palacsintája, melyet 2010-ben sütöttek meg először. Akkor ez volt a rekord.

A palacsintafogyasztás egész héten ingyenes lesz. Egy becsületkasszát helyeznek ki, amelybe mindenki annyi pénzt helyezhet el, amennyit a derekegyházi hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatására szán – tette hozzá a polgármester.

Az egyhetes fieszta alatt minden nap egy-egy környező települést látnak vendégül Derekegyházon. A hét vendég a palacsintáért cserébe színes programokkal érkezik.

A jövő hét végén a már tizenhetedik alkalommal megrendezett Falunapok zárják a programsorozatot. Szombaton 2012 méteres palacsintafutással, majorette-felvonulással, divatbemutatókkal, hagyományőrző programokkal és palacsintatánccal várják a Derekegyházra érkezőket, a napot tűzijáték zárja. Vasárnapra családi napot szerveztek.

(Forrás: MTI)


( 7 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

megujul-az-erdelyi-szek-arpad-kori-muemlektemploma   Az Európai Unió támogatásával újítják fel a néphagyományairól híres erdélyi Szék község Árpád-kori műemléktemplomát. A felújítás főtervezője által az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az...
fodijat-nyert-kassan-magyar-rovidfilm   A három fődíj egyikét nyerte el egy kassai televíziós fesztiválon Lőrincz Nándor és Nagy Bálint 180/100 című rövidfilmje. Négy magyar rövidfilmet mutattak be az elmúlt héten Kassán, a 19. alkalommal megrendezett Arany Koldus Helyi Televíziók Nemzetközi...
a-magyarok-zarandokhelye-akar-lenni-deli-hunok-kinai-fovarosa   Kínában azt szeretnék, ha az északnyugat-kínai Senhszi tartományban lévő Tungvancseng település, a déli hunok 1600 évvel ezelőtt alapított fővárosa a magyarok zarándokhelyévé válna - közölte az MTI-vel Obrusánszky Borbála...
levendulafesztival-harom-napon-at-tihanyban   Kulturális, természetvédelmi, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal várja a IX. Levendula Fesztivál résztvevőit június 21. és 23. között a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság...
kulonleges-fenyfestes-a-vasarhelyi-breda-kastelyban-kepek   A Vásárhelyi-Bréda Kastély Magyarországon, sőt Közép-Európában egyedülálló palladieszk, négy timpanonos, toszkán oszlopos kastély, amely Palladio legnevezetesebb, Vicenzában található Villa Almerico-Capra (La Rotonda) utánérzése....
ujra-megjelenik-az-elso-magyar-reszleges-bibliaforditas   Újra megjelenik 480 év után az első magyar részleges bibliafordítás a kárpátaljai magyar ferencesek közreműködésével. A kiadványt szombat délelőtt mutatják be a ferences tartományfőnökségen sajtótájékoztató keretében -...
onodi-eszter-elbuvolte-monte-carlot-on-the-spot   Ónodi Eszter Arany Nimfa-díja újabb magyar siker a monte carlói televíziós fesztiválon. Forrás: MTI/AP/Lionel Cironneau Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este...
nagyszabasu-toldi-mozifilm-keszul-2014   A "szuperprodukció" várhatóan 2014 végén kerül a mozikba. A Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Pálfi György rendezésében készülő Toldi-filmnek. A magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjai, a...
hazaerkezett-atrraction-hivatasos-tanckarrierben-biznak   Az Attraction abban bízik, hogy a Britain's Got Talent tehetségkutató verseny megnyerése után hivatásszerűen folytathatják táncos karrierjüket - erről Szűcs Zoltán, a csoport vezetője azt követően beszélt, hogy keddre virradó éjjel megérkeztek Londonból a Liszt Ferenc...
bodrogi-gyula-avatta-fel-uj-pecsi-lakatfalat   Újra van hová elhelyezni a függőzárakat Pécs belvárosában: a kétméteres acélcsövek által alkotott új lakatfalat a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) keretében adták át a baranyai megyeszékhelyen hétfőn. Bodrogi...
 

 

Promóciós játék értékes nyereményekért

Feliratkozás a hírlevélre

Magyar termékek adatbázisa

Oldalainkat 193 vendég és 0 tag böngészi