
„A Vario Medcare négy az egyben funkcióját az ügyféligényeknek megfelelően fejlesztettük ki, az egyik ilyen funkció kialakításában jelentős szerepet játszott a Telenor is. A két cég közötti több éves stratégiai együttműködésnek köszönhetően a szolgáltató egy olyan hibrid SIM-kártya biztosításával, és a kapcsolódó háttérrendszer felépítésével segítette a MOHAnet-et, amely lehetővé teszi a „Vario Medcare 4in1” Lifeguard készüléknél az adatkapcsolat mellett a beszéd alapú kommunikációt is” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobisystems Zrt. vezérigazgatója. „Az alapvetően GPRS alapú segélyhívó teljes értékű mobiltelefonként is használható, és az ügyfélnek lehetősége nyílik arra, hogy opcionálisan a beszéd funkcióra is előfizethessen a Telenornál” – tette hozzá a vezérigazgató.
A Telenor amellett, hogy egy egyedi M2M fejlesztés végrehajtásával az adatkommunikáció mellett az országos lefedettséget biztosító hálózatával is hozzájárul a távfelügyeleti megoldás alkalmazásához. „A technológiai fejlődés és az innováció iránti elkötelezettségünket mi sem mutatja jobban, mint a MOHAnettel kötött hosszú távú megállapodásunk, melynek részeként igyekszünk kiterjeszteni a mobiltechnológia alkalmazási körét. A napokban bejelentett, nagysebességű, nagyobb sávszélességet biztosító Hipernet hálózatunk minél szélesebb körű hasznosításával új távlatokat nyitunk a nagymennyiségű adatátvitelt bonyolító távfelügyeleti rendszerek területén is” – mondta Sigvart Voss Eriksen, a Telenor Magyarország Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
Az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefon hátterében egy országos lefedettséggel rendelkező diszpécserhálózat áll. Bármilyen probléma esetén a rászorult személy gombnyomással riaszthatja a központot, ahol a szolgálatos diszpécserek intézkednek a további lépésekről: szükség esetén értesítik az illetékes szerveket, vagy más módon nyújtanak segítséget. Riasztáskor a diszpécser képernyőjén azonnal megjelennek a védett személy adatai, sőt igény esetén a készülék GPS-koordinátái is. Az utóbbi azért is fontos, mert a Vario Medcare-nek köszönhetően az ügyfél mozgása, és készülék működése egy internetes platformon keresztül a hozzátartozók számára is követhetővé válik. A készülék kétirányú GPRS-, és hangkommunikációra is képes, vészhelyzetben a diszpécser azonnal felveheti a kapcsolatot a hívás kezdeményezőjével.
Újdonságnak számít a terápiakövetésre alkalmas funkció. Ennek segítségével a készüléket használók egy internetes felületen tudják megosztani kezelőorvosukkal a gyógyszerszedésük ütemezését, illetve az egészségügyi mérőeszközökkel (pl. vérnyomás-, vércukorszint mérő, stb.) mért eredményeket is naplózni tudják. Ezáltal az ápolási, gyógyulási folyamatban az orvosok naprakészek lehetnek betegeik állapotával kapcsolatban, és szükség esetén változtatni tudnak a kezelésen. A készüléket egyébként jellemzően idős, és vagy más okok miatt gondozásra, felügyeletre szoruló személyek veszik igénybe lakhelytől, kapcsolati státusztól teljesen függetlenül.
(Forrás: Gazdasági Rádió)
( 0 Votes )

