Folytatjuk magyar gyártmányú járművek bemutatását, el sem hiszitek, hogy relatíve milyen sok van belőle! A gazdasági válság és a klímaváltozás háttérbe szorítja a gépkocsikat, és a tömegközlekedést helyezi előtérbe. Sok elöregedett nagyvárosi busz van az utakon, így következményszerű, hogy a buszgyártó cégek megerősödnek hazánkban.
Az Ikarus a magyar szocializmus legendás busza volt, sok KGST-országba is szállítottunk belőle. A Kravtex most folytatja a magyar autóbuszgyártás hagyományát.
A Credo története 1992-ben kezdődött, mikor megalakult a Kravtex Kereskedelmi Kft. Kezdetben többek között Ikarus autóbuszokat és Rába motorokat exportáltak, majd két évvel később Ikarus buszok felújításába kezdtek, s utána adták el külföldön. 1999-től gyártják Credo autóbuszaikat (az első példány még Kravola néven került forgalomba), eleinte 9,5 méteres, 2000 óta pedig 11m hosszúsággal is.
2004-ben 24 Volán társaság 65 autóbuszt rendelt a cégtől. Típusaik száma nő, 12- és 18 m-s csuklós buszt is gyártanak már, természetesen alacsonypadlóval. 2006-ben több mint 150 járművet adtak el, két évvel később pedig 500 autóbuszt vásárolt tőlük a Kisalföld Volán Zrt. Ez évben avatta fel a Kravtex mosonmagyaróvárott az ország legnagyobb autóbuszgyárát is.
Idén tavasszal mutatták be a Credo Citadell 19 – melyet kifejezetten a budapesti közlekedési sajátosságoknak megfelelően terveztek, s mely egyúttal az első teljesen saját fejlesztésű busza a cégnek –, valamint a Credo EN 9,5 típusú buszt. Eddigi legsikeresebb típusuk a Credo EC 12, melyből a Hajdú Volán Zrt. 8db-ot vásárolt a napokban.

Kép: kmp.hu
Mára Magyarországon jelenleg piacvezetővé nőtte ki magát a Credo, köszönhetően az alacsony vételárnak valamint a fenntartási költségeknek. A települések ugyanis olcsóbban juthatnak Credo buszokhoz külföldről behozott és felújított társaiknál. Talán a városoknak is célszerű lenne közös buszbeszerző pályázatot kiírni, mert így olcsóbban tudnának buszokat vásárolni.
Tömegközlekedéssel foglalkozó társaságok számára manapság Közép-Európából trolibuszok közül a lengyel Solarist ajánlanám, mely Budapesten és Debrecenben egyaránt jól bevált. A kárpát-medencei összefogás jegyében pedig a horvát Crotram villamosai érdemlik meg a figyelmet.
Kárpát-medenceiek! Nagyon fontos, hogy egymás termékeit vegyük! Túl vagyunk már a régió sérelmein, a civakodásokon. Csak az számít, hogy összetartunk-e! Minden terméknek a hátulján vagy a csomagolásán fel van tüntetve, hogy hol készült, és ki forgalmazza! Senki sem gátol meg minket abban, hogy olyan terméket vigyünk a pénztárhoz ami magyar, vagy más kárpát-medencei országból származik! Vedd a Kárpátit!
( 0 Votes )
Ismét egy olyan magyar terméket szeretnék az Olvasók figyelmébe ajánlani, melyre méltón lehetünk büszkék, s melyet óvnunk, melyre vigyáznunk kell. Az Antro Kht. Őriszentpéteren egy olyan járművet alkotott, amely idővel akár bekerülhet hungarikumaink közé. A Solo-Duo névre keresztelt automobil idén elkészült prototípusa mögött Hivessy Géza és Hegedűs Zsolt 11 évnyi munkája áll.
A Solo-Duo tele van forradalmi újításokkal. Károsanyag-kibocsátása nulla. Kerekeibe elektromos agymotor kerül, így hatásfoka magasabb, mint a hagyományos autóké.
A négy motor az akkumulátorból nyeri az áramot, melyet a gépkocsi tetején kialakított 2,2 négyzetméter nagyságú napelem is táplál. Ez 500 watt teljesítményt lesz képes biztosítani. Így nagyjából 25 km-t tud megtenni a jármű.
Az autóban helyet foglaló három utas önkéntesen taposópedálok segítségével fejenként körülbelül 100 watt teljesítményt adhat a generátornak.
A Solo-Duóban van egy növényi olaj-, vagy alkoholüzemű belsőégésű motor is. Ha figyelembe vesszük ezeket a különféle meghajtásokat, a háromszemélyes Solo képes lesz elérni a 140km/h-s sebességet.

A szénszálas karosszériának hála 270kg az autó. A szimulált töréstesztek szerint az utastér 54km/h-s sebességnél sértetlen marad. Természetesen légkondicionáló és minőségi kárpit került a kocsiba.

Hogy miért Solo-Duo: mert két Solót egymásnak háttal fordítva összekapcsolhatók, és így kapunk „Duót” belőle. A Solót a városi gyors furikázásokra tervezték főképp, de családi kiránduláskor, ha két darabot összekapcsolunk, akkor a Duóban hat személy fér el kényelmesen. A jármű így 4,8m hosszúságú lesz.
Ha most mindeme újdonságot összeadjátok, és összevetitek a két képpel, talán épelméjűségemben kételkedtek, mondván „kinek van pénze manapság két ilyen csúcsautót venni?”. Szerencsére azt tudom mondani, hogy a tervezők nagyjából 2,5 millió forintot kérnek majd érte.
Tudtommal már az engedélyezés és a tesztelés folyik, honlapjuk szerint pedig 2013-tól elkezdődhet a jármű nagyszériás gyártása.

Érdekességként említem, hogy Károly, Wales hercege 2010-es áprilisi, magyarországi látogatásán Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia előtt megcsodálhatta a környezetkímélő, magyar fejlesztésű hibridautót.
Reméljük, sikerül egy magánkezdeményezésből újraindítani a magyar autóipart! Az én jövőképemben már a tömegközlekedésben is Antro buszok szállítják az utasokat az egész országban, rendkívül olcsó jegyekkel, hiszen mindeme újítás lehetővé tenné ezt.
( 0 Votes )
Az Albacomp a magyarországi informatikai piac egyik legnagyobb múltra visszatekintő cégcsoportja. 1985-ben alapították, azaz idén ünnepli fennállásának 25 évfordulóját. A 100 %-ban magyar tulajdonú Albacomp teljes körű informatikai szolgáltatásokat, országos lefedettségű szervízhálózatot biztosít partnereiknek. Javaslom mindenkinek áttekinteni a cégismertető prospektust, amely színvonalas bemutatót ad a vállalatcsoport tevékenységéről és szolgáltatásairól. Ezek közül én a gyártással foglalkoznék kiemelten.
Kapacitásuk becsülten kb. 5.000 készülék gyártására ad lehetőséget havonta. Érheti kritika az Albacompot is azért, mert nyílván nem maga gyárt minden az összeszerelésnél felhasznált alkatrészt, de a fanyalgók figyelmébe ajánlom a vállalat dolgozói létszámát: jelenleg is csaknem 250 főt foglalkoztatnak. A gyártóbázis az 1.100 nm-es székesfehérvári telephelyükön található. Innen az Albacomp Activa márkájú notebook-ból 2007-ben több mint 30.000 darab került ki. 1992 óta működik elektronikai eszközgyártó (NYÁK, stencil, egyéb alkatrészek) bázisuk, amelynek fő eleme az SMD szerelőműhely.
Ajánlom az Albacomp termékeit mindazoknak, akik épp laptop vásárlását tervezik. Az iskolakezdés közeledtével ez különösen aktuális lehet sokak számára. A vállalati ügyfeleknek a cég saját gyártású infomatikai cikkei és szolgálatai is érdekesek lehetnek. A referencialistát átböngészve szerencsére sokan igénybe veszik nagy múltra visszatekintő szakértelmüket.

Termékeik beszerezhetőek saját webáruházukban, illetve országos partnerhálózatukon keresztül. Az alábbi sajtóhír alapján az Albacompnak nagy szüksége lehet a magyar emberek támogatására. Abban csak bíznunk lehet, hogy a vállalat 51 %-a, amelyet a napokban kínáltak eladásra befektetők számára, továbbra is magyar kézben maradhat majd.
( 0 Votes )
A Magyar Országgyűlés idén nyáron megszavazta a jövedéki törvény módosítását, amely tartalmazza, hogy a magyar emberek szabadon dönthetnek saját gyümölcseik (vásárolt gyümölcs is ide tartozik) felhasználásáról, legyen szó lekvárról, szörpről, vagy pálinkáról.
A változás 3 alappillére, amely a szabad pálinkafőzésre vonatkozik:
- 50 literig nem kell jövedéki adót fizetni,
- a főzést nem kell sehol előre bejelenteni,
- a készüléket (100 liter alatt) nem kell engedélyeztetni.
Lehetőség van a házi főzésű pálinka eladására is falusi turizmus, vendéglátás kereteiben, a saját gazdaság helyén. A kiszerelési egység nem lehet nagyobb 2 liternél és a csomagolást zárjeggyel kell ellátni.
A változások várhatóan szeptember közepétől lépnek életbe.
Széleskörű vita és érdeklődés övezte a szabad pálinkafőzés bevezetésének tervét. Mindenkinek volt véleménye. Volt, aki növekvő alkoholizmussal, minőségi romlással, míg mások a magyar emberek alapvető jogának helyreállításával érveltek pro és kontra. A következmények szerintem nehezen megjósolhatóak, de lehet latolgatni a törvénymódosítás hatásait.
Azt biztosan tudjuk - hiszen az egyik napilap tényként közölte - hogy hamarosan egy új üzem létesül majd az M6-os autópálya mellett, amely elektromos készülékek alkatrészeinek gyártása mellett, fő profiljaként a pálinkafőző berendezések gyártását adta meg. Az üzem 1-1,5 éven belül 40-50 dolgozónak adhat majd munkát. Örömteli hír, bár német és szlovén tőke áll a beruházás mögött.
Ennek fényében inkább egy több évtizedes múltra visszatekintő céget ajánlanék a figyelmetekbe. A Ruszkai és Ruszkai Kft jogelődje 1970-ben alakult. A halmaji telephelyű cég fő profilja pálinkafőző és szeszipari berendezések technológiai tervezése, gyártása, telepítése és beüzemelése. 2007-től tevékenységi körüket bővítették a szeszmérőgépek gyártásával, hitelesítésével, javításával.

Aki otthoni főzésre adja a fejét, a törkölypálinka készítését idén már törvényesen is maga végezheti. Én optimista lévén bízom abban, hogy ez a törvény inkább az előnyünket szolgálja majd és nemzeti italunk, a későbbiekben hivatalos Hungarikum védelem alatt hű marad méltó hírnevéhez.
( 0 Votes )
Alkategóriák
-
Tudomány, technika
- Cikkek száma:
- 4
