Magyar házak mágikus titkai

 

Miközben a keleti térrendezés - a kínai feng shui és az indiai vasati - divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta.

Hollókői ház

Van egy álmom! Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyekből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni.

Nekünk, magyaroknak olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz - írja A magyar ház mágikus titka című könyv ajánlójában Színia, a szerző. Ez a könyv szinte észrevétlenül simult a sok-sok feng shuit és egyéb keleti térrendezést dicsőítő, tanító kiadványok közé.

Parasztház és az udvara

Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amely a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek. Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, s nem véletlenek a különböző díszítések, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható.
Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat. A nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat pedig a hagyomány. Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül "bevált" a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.

Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló. A feng shuit hirdető kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van. A magyar elnevezések is sok mindent elárulnak:
KELET - az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL - az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT - a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK - az éjszakával, a sötétséggel, mozdulatlansággal kapcsolatos.

Keletre tájolt magyar parasztház

A legtöbb régi kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt, amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak. A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták.

A tető

A parasztházak teteje nagyon hosszú ideig kizárólag sátortető volt, amit kontyos tetőnek vagy süvegnek hívtak. Ezt később sokfelé felváltotta a nyeregetető, mert a ház alapterülete hosszában megnyúlt. Nemcsak azért ilyen a formája, mert a hó és a víz könnyen lecsúszik ezekről a tetőkről. A tetőt a ház hosszában minden esetben a mestergerenda tartja.

Hogy mitől mester ez a gerenda? Mert fontos szerepe van a házban. Ha egy gyermek megszületett, arccal kelet felé, a mestergerenda alá fektették a bölcsőjébe. Ha valaki meghalt, ugyancsak a mestergerenda alatt ravatalozták fel, és éppen fordítva, arccal nyugatnak. A mestergerenda mutatta az utat a léleknek, hová érkezzen és merre távozzon. A "Mester" segítette az érkezőt és a távozót. A Mestergerendára csillagot, tejutat, szárnyas napot, illetve teremtés-szimbólumokat faragtak.

Ősi szimbólumok tárháza a faragott, vagy festett hagyományos kapu.

A kapu

Magyarországon nagy hagyománya volt (és egyre inkább ismét van) a faragott vagy festett kapubejáratoknak. Ezek a kapuk nagyon sok olyan ősi szimbólumot "felvonultattak", amelyek a ház lakóinak spirituális védelmét szolgálták. A kapuk boltíve természetesen itt is az égboltot jelképezte: a kapu fölötti galambdúc a portát védő szellemek, az ősök lakhelyeként készült.
Annak idején a kapura festett, illetve faragott jelek pontosan úgy olvashatóak voltak, mint ma bármelyik betűvel írt szöveg.

A ház bejárata

A régi házak ajtaja köztudottan nagyon alacsony volt, aki belépett rajta, mindenképpen fejet hajtott és levette a kalapját. A ház másik neve egyébként a "hajlék", amelyben egyértelműen megmaradt a meghajlásra,tiszteletadásra való utalás.

Tűzhely

A ház lelke. Ezért is került mindig a ház közepére. Őseink a tűznek különös jelentőséget tulajdonítottak, Bármilyen nagy ünnep volt, a családból valaki mindig otthon maradt, hogy vigyázzon a tűzre. Ugyanis a tűznek folyamatosan égnie kellett, az év egyetlen napját kivéve, amikor megszentelték és újragyújtották.

A tüzet tilos volt piszkálni, nem volt szabad szemetet beledobni, nehogy megsértsék az Ős szellemét. A családi tűzhely azonos volt a családi múlttal, jövővel, jelennel, összetartozással, ezért óriási illetlenségnek számított, ha valaki például a szomszédba ment parazsat kérni, mert a saját tüze kialudt. (Még ma is él a mondás: háztűznézőbe mennek a lányok a fiús házhoz - ez is abból ered, hogy a tűzben a ház szelleme lakik, így a "háztűz" az egész családot, nemzetséget, vérvonalat jelképezte).

A családi tűzhely azonos a család múltjával, jövőjével és jelenével.

A magyar térrendezés a tűzhelytől indul. A tűzhely mögül kelet felé nézve látható a ház legértékesebb része. Ez után következik a jobb kéz felé eső rész, majd a bal kéz felé eső, és végül, a legkevésbé értékes az, ami a hátunk mögé kerül.

Ablakok

Ha a ház az ember testét, a kemence a lelkét szimbolizálja, akkor az ablak nem más, mint a ház szeme (azt is mondjuk: ablakszem).

Erőterek a magyar házban

Amikor a két alaperő - a férfi és a női erő - éppen megfelelő arányban van, akkor harmónia uralkodik, kiegyensúlyozott a ház.

1. A szellem erejének gyűjtőpontjaa házban a keletre, délkeletre és délre nyíló ajtók, ablakok, illetve a padlás. Ezek a helyek kedveznek a teremtés első fázisának, a gondolatok keletkezésének. Ezekre a részekre érdemes azokat a helyiségeket építeni, ahol alkotunk, szellemi munkát végzünk: dolgozószobát, műtermet, gyerekszobát.

2. A lélek erejének központi helye: a tetőgerendák által alkotott térbeli kereszt metszéspontja, ezen kívül a tűz helye, a délnyugatra és északkeletre néző ajtók-ablakok, valamint a ház közepe. Erőformája kiegyensúlyozott, stabil földerő. Ide érdemes tenni a konyhát, étkezőt, nappalit, minden olyan helyiséget, ahol a társasági élet zajlik.

3. A teremtő-megtermékenyítő erő: a házban nyugati, illetve az északnyugati és északi oldal - a pihenés, érlelődés, a befelé fordulás helye. A hálószobák, fürdőszoba és éléskamra legjobb helye.

(Forrás: Pozitív Nap, Lakáskultúra.hu, Színia Bodnár Erika: A magyar ház mágikus titka - A magyar térrendezés, Püski Kiadó)