A Fatimában egykor megjelent Szűz Mária tiszteletére építenek templomot Nemesvámoson; kedden érkeznek haza a zarándokok a Veszprém megyei településre a fatimai szentélytől hozott földdel, amelyet elhelyeznek majd a templomban - tájékoztatta a falu plébánosa hétfőn az MTI-t.
Gere Dávid Márk elmondta: a kilenc zarándok - akik többsége gyermek - azért ment Portugáliába, hogy a fatimai jelenések helyszínéről földet vigyen Nemesvámosra, s azt a majdani templomban egy üvegvitrinben kiállítják. Ennek üzenete, hogy a nemesvámosi templom nem csak kőből épül - tette hozzá.
Felidézte: a gondolat, hogy Nemesvámoson a Fatimai Szűz Máriának templomot építsenek, 1994-ben vetődött fel; 2003-ra elkészült a közösségi ház és plébánia, azután "erőt gyűjtöttünk a folytatáshoz."
Az eredeti tervek egyszerűsítésével a templomépítés teljes összegét 150 millió forintra faragták le, ennek első üteme, mintegy 50 milliós beruházás kezdődik meg vasárnap azzal, hogy Márfi Gyula veszprémi érsek elhelyezi a fatimai földet a leendő templom szentélyében - ismertette Gere Dávid Márk.
Hozzátette: a veszprémi főegyházmegye húsz, a nemesvámosi önkormányzat 12,5 millió forinttal támogatta a templomépítést, az ötvenmillió többi részét a templomépítésre létrehozott alapítvány adományokból gyűjtötte össze.
Az első ütemben a templom tető alá kerül, a falak és a tetőzet készül el - tájékoztatott a plébános. Közlése szerint az épület az év végére elkészül, a nyílászárók, egyéb gépészeti eszközök beszerzéséhez további adományokat gyűjtenek és pályázati forrásokat keresnek.
Kiemelte: a nemesvámosi Fatima-templom nem csupán a Fatimai Szűznek lesz szentelve, hanem élő kapcsolattal rendelkeznek a portugáliai szentéllyel, melynek igazgatójától vehették át a jelenések helyszínéről származó földet, valamint egy kis tölgyfát, amelyet a templom mellett ültetnek el.
(Forrás: MTI)
( 0 Votes )

