Olvasóink értékelése:  / 5
ElégtelenKitűnő 

 

Kapott aszteroidát többek közt Bay Zoltán, Ruttkai Éva, Apáczai Csere János, Hajós Alfréd és Farkas Bertalan. Huszonöt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió.

A 60 cm-es Schmidt-teleszkóp, melynek széles látómezeje remek alapot ad a felfedezésekhez. (Rácz Miklós felvétele)

"A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében már ezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni" - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Egy újonnan talált égitestnél először annak követését kell megoldani. Ehhez legalább három éjszaka kell megfigyelni a kisbolygót, de a legbiztosabb, ha egy hónapon át követik.

"Ha már két különböző évben észlelték a kisbolygót, és a mi ideiglenes jelölésünk alatt fut, már biztosan mi leszünk megadva felfedezőnek, de ehhez legalább további két évben meg kell figyelni az égitestet, hogy pályáját pontosan megismerjük. Ezt követően a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) illetékes szervezete, a Minor Planet Center sorszámozza az égitestet, és az ekkor megadott felfedezőnek 10 évig kizárólagos joga nevet adni az égitestnek. Az utóbbi másfél évben 25 névjavaslatot juttattak el a hazai kutatók az IAU-hoz" - emeli ki az MCSE honlapja.

Bay Zoltán (1900-1992) fizikusról, a magyar Hold-radar kísérlet résztvevőjéről neveztek el egy 6-7 kilométer átmérőjű kisbolygót, amely háromszor messzebb kering a Naptól, mint a Föld. Keringési ideje 5,42 év.

Kisbolygót "kapott" Sajnovics János (1733-1785) jezsuita szerzetes, aki elsőként támasztotta alá tudományos érvekkel a lapp és a magyar nyelv rokonságát, Bláthy Ottó (1860-1939) gépészmérnök, aki 1885-ben Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával közösen megalkotta a transzformátort, s ő találta fel a fogyasztásmérőt és a háromfázisú generátort is.

Ruttkai és Latinovits is kapott bolygót

Ruttkai Éva nevét viseli egy 3,4 kilométer átmérőjű, 5,2 év keringési idejű aszteroida. A csillagászok azért az adott égitestet választották a színésznő "számára", mert a magyar felfedezések közt a megelőző, 132 874-es sorszámú kisbolygó Latinovits Zoltán nevét viseli. Így a legendás színészpáros kisbolygói egymás után következnek a listájukon.

Meglehetősen nagy, 5-6 kilométeres, 5,4 éves keringési idejű aszteroida viseli Apáczai Csere János (1625-1659) nevét, akinek egyebek közt az első magyar nyelvű enciklopédiát köszönhetjük.

Kisbolygót kapott Hajós Alfréd (1878-1955) építészmérnök, gyorsúszó, az első magyar olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai, négyszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok, valamint Darnyi Tamás, aki négy olimpiai aranyérmével, négyszeres világbajnoki és nyolcszoros Európa-bajnoki címével máig a legeredményesebb magyar férfi úszó.

Egy, a kisbolygóöv külső felében keringő, 2-3 kilométeres égitestet a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenusról, Kolonics Györgyről nevezték el, akit ötödik olimpiájára készülve, edzés közben ért a halál 2008-ban.

Aszteroidát neveztek el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrről, aki Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének fotografálásáért kapta az elismerést, továbbá Gábor Zsazsáról, kinek 2 kilométer átmérőjű kisbolygója 4,3 év alatt kerüli meg a Napot.

Égitestet neveztek el többek közt Almár Iván csillagászról, a Hargittai István és Hargittai Magdolna tudós házaspárról, valamint Farkas Bertalanról, az első magyar űrhajósról is.

(Forrás: MTI)


( 5 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

hetven-eve-szabadalmaztattak-az-egyik-legismertebb-magyar-talalmanyt   Hetven éve, 1943. június 10-én kapott Argentínában szabadalmi oltalmat a magyar származású Bíró László József golyóstolla, amelyet a köznyelv Argentínában ma is birónak, angol nyelvterületen biro pennek, röviden bironnak hív. Forrás:...
a-vilagelsok-kozott-a-magyar-kocsagfigyelo-webkamera   Bekerült a világ legjobb tíz webkamerája közé a Pro Vértes Közalapítvány kócsagfigyelő kamerája az Earthcam.com-on. A hónap legjobbjai közé nemcsak a látogatottság, hanem a képminőség és a téma érdekessége, egyedisége...
arpad-kori-sircsoportra-bukkantak-oroshaza-hatar   Újabb Árpád-kori sírcsoportra bukkantak Orosháza határában földmunka közben, a régészeti munkálatok pénteken elkezdődtek, az előzetes felmérések szerint mintegy hatvan-nyolcvan épen maradt sírt tárnak fel - tájékoztatta az MTI-t az orosházi...
virtualis-tervezoirodat-fejlesztenek-magyar-szakember   Virtuális, 3D-s műszaki fejlesztő és tesztelő környezet kialakításán dolgozik egy magyar konzorcium, amely 2014 végéig, az Új Széchenyi Terv keretein belül több mint 550 millió forint támogatással valósítja meg a fejlesztést. A KÜRT Zrt., a TÜV...
magyar-siker-a-svedorszagi-nemzetkozi-erdeszeti-kiallitason   A farakat valós tömör térfogatának meghatározását szolgáló eszköz, valamint a falopás-gátló biztonságtechnikai rendszer iránt volt a magyar kínálatból a legnagyobb érdeklődés a svédországi Jönköpingben megrendezett ELMIA WOOD...
minosegi-magyar-buza-kell   A magyar búzatermesztésnek a mennyiség helyett a speciális, minőségi fajták felé kell elmozdulni - hangzott el Martonvásáron, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának szerdai országos kalászos szakmai napján és fajtabemutatóján. Bedő...
ritka-foldikutyakat-engedtek-szabadon-baja-kozeleben   Akár egy Magyarországon száz éve kihaltnak vélt földikutyafaj egyedei is lehetnek azok a korábban tudományos célból vizsgált ritka emlősök, amelyeket szerdán engedtek szabadon befogásuk helyén, Baja közelében. Hím földikutyát visznek dobozban szabadon engedése előtt Baja határában 2013. május 29-én.   Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság...
vezetek-nelkuli-magzati-pulzoximetert-keszitettek-a-muegyetemen   A pulzoximéter a magzat vérének oxigén szintjét és pulzusát mérő készülék, amelyet a magzat kiskutacs fejfelületére helyezik el a vajúdás és a szülés ideje alatt. Segítségével azonnal észrevehető, ha a köldökzsinór a magzat nyakára tekeredik és gyors beavatkozással megmenthető az élete. Az eszköz előnye a hagyományos, vezetékes készülékekkel képest, hogy az anyát nem akadályozza a...
egyedulallo-fajtanemesitessel-probalkoznak-magyar-kutato   Először végeztek poszméhekkel irányított keresztezést a cseresznyenemesítésben Magyarországon az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet szakemberei. A dongók a speciális körülmények ellenére is sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, mint az emberi kezek. A kutatók idén a kézi beporzás mellett egy - a gyümölcsnemesítésben - teljesen egyedülálló módszert teszteltek az intézet érdi...
magyar-fejlesztes-egy-liter-benzinnel-2400-kilometert-tehet-meg-auto   Magyar mérnökök építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét egy üzemanyag-takarékossági versenyen. Speciális, könnyű karbonkereket készítettek az Óbudai egyetem mérnök tanulói. A takarékosság egyik titka ugyanis a súly: az autót - amely alig 45 kiló - heten készítették, hogy egy liter üzemanyaggal minél hosszabb utat tehessen meg. A mérnökök szerint a...
mar-uzemel-elso-hazai-kocsagfigyelo-kamera   Üzembe helyezték az első olyan madármegfigyelő kamerát Magyarországon, amellyel egy nagykócsag-család életét követhetik nyomon az érdeklődők. A kép illusztráció. A Pro Vértes Közalapítvány által működtetett webkamera a provertes.hu/osszefogas/webkamera oldalon követhető. A közvetítés körülbelül 35 napig látható, amíg a most pár napos fiókák felcseperednek és kirepülnek -...
uj-madarfaj-bukkant-fel-magyarorszagon   A Hortobágyi Vonuláskutató Állomás szakemberei a madárgyűrűzési program keretében először észleltek kis gezét hazánkban. Madártani szenzáció helyszíne volt a Hortobágyi-halastavon működő Hortobágyi Vonuláskutató Állomás 2013. május 27-én. Az úgynevezett CES madárgyűrűzési program keretében a tavaszi madárállomány monitorozását végezték el a szakemberek az állomás területén...
 

 

Promóciós játék értékes nyereményekért

Feliratkozás a hírlevélre

Magyar termékek adatbázisa

Oldalainkat 144 vendég és 0 tag böngészi