Olvasóink értékelése:  / 2
ElégtelenKitűnő 

 

A tervek szerint még az idén elindulhat a 10. századi khmer romváros, Koh Ker régészeti kutatási programjának második ciklusa. Erről a Magyar Indokína Társaság (MIT) csütörtöki sajtótájékoztatóján beszéltek a szakemberek, akik a 2009 és 2011 között folytatott első program eredményeiről is beszámoltak.

A jóval ismertebb és kutatottabb Angkortól száz kilométerre észak-keletre található Koh Ker a 10. században a Khmer Birodalom fővárosa volt és sokáig úgy tartották, hogy már ekkor elnéptelenedett - mondta el a Magyar Délkelet-Ázsiai Kutatóintézet főigazgatója. Renner Zsuzsanna hozzátette, hogy a kambodzsai romvárosban folytatott feltárásaikon kiderült: a település a későbbiekben még jó ideig lakott volt és kereskedelmi kapcsolatban állt Kínával is.

Az egykori főváros 35 négyzetkilométeres területén elszórtan fekszenek a jelentősebb templomok, épületek maradványai, ezért a 2009-ben indult kutatási projektben az első feladat a terep bejárása volt - idézte fel a szakember. Beszámolója szerint több épület elaknásított területen fekszik, ezek felmérése csak a levegőből volt lehetséges.

Renner Zsuzsanna elmondta, hogy az ásatások 2011-ben kezdődtek, ezeken számos új eredmény született a lelőhely épületcsoportjainak kronológiájában és egymással való kapcsolatában. Fontos célkitűzés volt a kerámiaanyag feltárása; az előkerült 222 kerámiaminta, köztük a háztartási kerámiatöredékek elemzésekor derült ki, hogy a Koh Ker-i templomkörzetben belül a fővárosi rang elvesztése után egy faluközösség létezett - jegyezte meg.

Hasonlóan fontos az epigráfiai alprogram is - fűzte hozzá a főigazgató: khmer és francia szakértők részvételével kilenc templom 73 feliratáról készült dokumentáció Koh Kerben, ezt a MIT részben már publikálta.

Kuszinger Róbert, a Zelnik István Délkelet-Ázsiai Aranymúzeum főigazgatója az Angkorban és Koh Kerben kutatásokat végző régészcsoportok által közösen létrehozott LiDAR-projektről számolt be. Elmondása szerint a MIT 30 ezer dollárral vett részt a műholdas felmérési program végrehajtásában. Ennek alkalmával 300 nagy felbontású fotó készült Koh Kerről, ezek nagy segítséget nyújtanak a 2012 őszén elindítani tervezett második kutatási ciklus előkészítésében.

Ellentétben egyes sajtónyilatkozatokkal, nem állt le tehát a Koh Ker-projekt, hanem csak az ásatások szünetelnek, valamint a MIT arra vár, hogy az első kutatási programban részt vevő régészek leadják a feltárási dokumentációt - hangsúlyozta.

Kuszinger Róbert közölte: a projekt résztvevőinek többsége sajnos nem felelt meg a követelményeknek, mert vagy nem adták le a vállalt munkát, vagy az nem volt összhangban a nemzetközi sztenderdekkel, ezért a MIT-nek jelenleg több peres ügye is van.

Kuszinger Róbert elárulta, a MIT annak idején 918 ezer dolláros keretszerződést kötött a hároméves kutatási projektre, ez azonban a költségek felső határa volt; a keretből végül 572 ezer dollárt emésztett fel a program.

Zelnik István, a Magyar Indokína Társaság és a nevét viselő budapesti Aranymúzeum alapítója és tulajdonosa az MTI kérdésére elmondta: nem tervez újabb lépéseket a Seuso-kincs Magyarországra hozatala érdekében. A vélhetően Polgárdi közelében előkerült, majd az országból illegálisan kijuttatott késő római ezüstkincs-együttes megvásárlására általa kötött szerződés augusztus végén lejár, ezért eddig a határidőig várja a magyar állam megkeresését - közölte.

(Forrás: MTI)


( 2 Votes ) 
AddThis Social Bookmark Button

Cikkeinkhez csak a regisztrált felhasználóinknak szólhatnak hozzá. A regisztrációra/bejelentkezésre a főmenüben van lehetőséged.

eletet-menthet-a-magyar-fejlesztes   Gyermeknap alkalmából az UNICEF Magyar Bizottsága olyan mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett ki, amely segítséget nyújt az erőszak és bántalmazás áldozatává vált gyerekeknek. Az UNICEF HelpAPP alkalmazásban egyetlen gombnyomással tud a gyermek segítséget hívni vagy küldheti el GPS koordinátáit. Az alkalmazásban tanácsot is kérhet, mit mondjon vagy mit tegyen, ha erőszak érte...
nemzetkozi-dijat-kapott-magyar-hangszoro   Papp Gergely szegedi diák is díjat kapott a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén (ISEF - Intel International Science and Engineering Fair), amelyen saját készítésű hangszórójával indult. Forrás: Délmagyar.hu Az amerikai Arizona állambeli Phoenixben szombaton hirdették ki a 2013-as Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny győzteseit. Az...
csaknem-1000-fajt-azonositottak-egyetlen-nap-alatt-cserkuton   Egy nap alatt, egy négyzetkilométeren csaknem 1000 fajt - állatokat, növényeket, gombákat, köztük Magyarországon nagyon ritka fajokat - azonosítottak a kutatók a Mecsek lábánál fekvő Cserkúton a 11. Magyar Biodiverzitás Napok alkalmából; a később, műszeresen azonosítandókkal együtt 1700 lehet a Pécstől nyugatra fekvő településen talált fajok száma. Sárga gyapjasszövő A...
a-legerosebb-osztalyba-tartozo-napkitorest-eszleltek   A felvételen balról lent látható AR1748-as számú napfoltcsoport területén három nap alatt négy, a legerősebb osztályba tartozó napkitörést észleltek. A május 15-i kitörést kísérő koronakitörés során a világűrbe került anyag május 17-én érheti el a Földet és az előrejelzések szerint 40 szaázalék eséllyel okozhat geomágneses viharokat és sarki fényt. A Nap forgása miatt az 1748-as...
oriasi-meteoritkratert-fedeztek-fel-magyarorszag   Veszprém központjától délkeletre egy 800 m átmérőjű meteoritkrátert fedezett fel Négyesi Lajos hadtörténész a GoogleEarth böngésző műholdképei alapján. Négyesi Lajos hadtörténész a Ma reggelben elmondta, 2006-ban légi felvételeket vizsgált hadtörténeti objektumok nyomai után kutatva, s ekkor tűnt fel neki Veszprémtől délre egy kör alakú alakzat, ami először földvárnak tűnt....
milliardos-megtakaritas-erheto-el-a-jegesok-elleni-vedekezessel   A rendszer ugyan csak 70-75 százalékkal mérsékli a jégesők okozta a károkat, a védett területeken azonban így is 3 milliárd forintos megtakarítás érhető el. Több milliárddal enyhíthető a mezőgazdasági termelők kára a jégeső elhárításnak köszönhetően. Az ország egyetlen ilyen szolgálata a hónap elején kezdte meg az idei munkát, ami egészen őszig tart. Eddig háromszor kellett...
a-vilaghir-fele-tart-a-magyar-mamut-auto   A földkerekség legnagyobb modellautóját fejlesztették ki Hódmezővásárhelyen. A találmányra a hadiipar is felfigyelt. Kiss Attila először csak hobbiként tekintett az autó építésre, forrás: Délmagyar.hu Muszáj, hogy megszállott legyek – mondta a Kossuth Rádiónak az autót építő négytagú csapat grafikusa. Kiss Csaba a látványtervezésért, fotózásért és videószerkesztésért felel,...
uj-agysebeszeti-eljaras-miskolcon   Új agysebészeti eljárás indulhat egy magyar idegsebész munkássága nyomán. Csókay András módszere azért különleges, mert csökkenti a műtéti szövődmények kockázatát. Európa és a világ agysebészete attól szenved, hogy a korszerű sugársebészet és az érpályán belüli sebészet elvitte a mikrosebészeti beavatkozások bő kétharmadát – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a...
magyar-siker-napelemmel-is-mukodik-az-uj-kisvasut   Árammal és napelemmel működő motorvonatot helyeztek üzembe Királyrét és Kismaros között, a Királyréti Erdei Vasút 120. születésnapján. A cél egy olyan motorkocsi kialakítása volt, amely kevés energiával és kis környezeti terheléssel üzemeltethető. Az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője korábban elmondta: a magyar mérnökök által kifejlesztett és Magyarországon gyártott...
magyar-foto-nap-kepe-nasa   Ladányi Tamás asztrofotós felvételét választotta a nap képének a NASA május 4-én. A fotón részleges holdfogyatkozás látható a tihanyi apátsági templommal. "A természet ritka égi jelenségét a virágba borult Tihanyi-félszigeten követtem figyelemmel, amikor égi kísérőnk részlegesen belemerült bolygónk árnyékkúpjába" - olvasható az asztrofotós honlapján. Április 25-én...
vilagrekordot-dontott-budapesti-citromeromu   Az 1500 citromból álló akkumulátor 1,1 W teljesítményt adott le, ez elég egy mobiltelefon feltöltésére. Egy krumplierőművet vert meg. Akár egy mobiltelefont is fel lehetett volna tölteni azzal a "citromerőművel", amely 1,1 watt teljesítménnyel világrekordot állított fel egy játékos tudomány-népszerűsítő kísérlet keretében szombaton az egyik budapesti bevásárlóközpontban. Az...
mini-eromu-muran-masok-erdeklodnek   Üzemszerű működés a nyártól várható. Egy összességében 25 millió forintos pályázati támogatást kihasználva a folyóparthoz rögzített úszó, mini vízierőművet telepíttet a Mura-parti Tótszerdahely önkormányzata. A napokban emelték be a folyóba az erőmű úszó testét, ezt követően csatlakoztatják majd az áramszolgáltató rendszerére. Üzemszerű működés a nyártól várható – hangzott el...
 

 

Hirdetés

Magyar termékek adatbázisa

Feliratkozás a hírlevélre

Oldalainkat 66 vendég és 0 tag böngészi